Órákon át tartott, a fürdetés.
Megigézve mosdattam kezeimet
a bársonyos világításban. Vitrinbe
zárja a csobogó víz a bőröm. Olcsón
izzik az égő, a vágy, bérelt magány velejárója.
Szeretek visszaemlékezni arra, ahogyan
az első korty bor szégyellősen a poharadba
lopakodott, véletlenül megérintettél közben.
Dorombolt a vérem az ereimben.
(…)
Én viszont szemérmetlen vagyok.
Nem csak felhívlak, de ki is hangosítom
a telefont. Nem szólok bele, sosem szoktam.
Hagyom, hogy a hangod hullámai felcsapjanak,
akkor teleengedem vele a kádat.
A tenger(edben) fürdök;
Ne félj, persze, hogy szeretlek.
De a fekete csipkeruhámat akkor
is valaki másnak tartogatom és
hagyom, hogy minden kegyelem
lecsorogjon a lefolyón.
Legutóbbi módosítás: 2015.04.18. @ 17:43 :: Vőneki Adrienn