Az esti dolgainkhoz igazítva,
a szalagkanóc egykedvűen szívta,
kis lyukak diktálták a körbe-csőből,
hogy mennyit szippantson a levegőből,
s kívánt fényhez éppen mennyi ég el,
mi föl-le srófoltuk egy kis kerékkel,
ha túlhajtottuk, füstölt az ebadta,
s a búra fényét kormosabban adta,
de tele lett a mesterséges Nappal,
no nem az egész tér, csak épp az asztal,
kis része volt a lassú est-egésznek,
s a kedvünk szerint váltakozó fénynek,
a lámpa méltót ingó árnya mellett,
a petróleum így vallott szerelmet,
egy pislogás volt, s ölelésnek láttam
az árulkodó, bámész félhomályban,
ma érintésre, tapsra, bármiféle
kis jelre vált a szerkezetek fénye,
s bár villódzódó nappalok az esték,
a szerte fényben nincs meg a melegség,
kis világosság legyen, azt se bánom,
de mint egy csillag, messziről is látsszon!
Legutóbbi módosítás: 2015.04.18. @ 07:53 :: Böröczki Mihály - Mityka