Mint gyermek, ki unatkozik:
agyagból játékot csinálsz,
majd rálehelsz – akár a hit,
engedelemmel él tovább.
Eret festesz agyaghúsba,
és csontot rágsz a bőr alá,
mellkasába fészkelődve
elsuttogsz tán minden szabályt.
Mondják, jóra teremtetted
Uram, azt a maréknyi húst.
Mégis ha úgy dobban kedve
kerékbe tőr, karóba húz.
Mert olyan az, mint a gyermek.
Hol sír, hol neveti magát,
szakadékba löki – ha kell –
játékát vagy épp önmagát.
Sárból lettem egykor én is.
Ma a bitang – Engedetlen.
Akit egykor karodra tettél
s lettem élve élhetetlen.
Vajon melyikünknek dobog
jobban? Válasz nincs – nem felelsz.
Rajtad áll, hogy ha jő a nap,
letaszítasz vagy felemelsz.
(látod?)
Különös dolog ez a szív,
miként a bordák mögött ül.
Amíg a tiéd tajtékzik,
addig az enyém szelídül.
Legutóbbi módosítás: 2015.04.21. @ 11:59 :: Jagos István Róbert
