Szepesi Zsuzsanna : Miért ment el

Nyomtatás

Utolsó búcsú, félszeg nevetés,
végső elválás, végső ölelés.
Elfojtott könnyed mosolyba rejted,
így titkolnád el: összetört lelked.

Színlelve közönyt, takarod magad,
hisz tudod, belül üresség marad;
csillagos álmod váltja a sötét
szívedben, s várod a magány ködét.

Nem ezt akartad, mért így lett vége?
Szabadságodba a társ nem fért be;
halogattad az igenlő választ.

A mit ő akart: családot, téged,
megrémítette törtető éned.
Most már nem vár rád – igaz párt választ.

————

Zsuzsi, a téma sajnos „érinthető” – hisz nap, mint nap találkozik vele az ember… hol a saját életében, hol pedig ismerős, illetve idegen világokban…de hiába a téma, ha nem bontakozik ki benne a líra… valahogy most ez elmaradt. Alapgondolatnak jó, esetleg egy nagyon lélegzetű íráshoz… de ez így, szigorú sorokra, rímekre, versszakokra szedve… ledobja magáról azt az „értéket”… ami „akár” lehetne is…

De ez most nem.