Józsika, közeli ismerősöm fia — meséli Gyárfás — egyik este későn, már tíz óra is rég elmúlt, kopogtatott be hozzánk. Különös látogatás volt ez. Hallgassátok meg.
A fiú abban az időben éppen a harmadik gimnáziumot végezte. Szülei nagyon szigorúan nevelték, különösen az édesapja. Este tízig engedték szombatonként buliba, diszkóba. Ez ellen nem lehetett apelláta — szigorú büntetést, sőt verést is kapott, ha ez ellen a szabály ellen vétett.
„A gyereket úgy kell idomítani, mint a kutyát, vagy lovat!” — szokta mondogatni, ha szóba került a gyereknevelés.
Történt egyszer, hogy már elmúlt az engedélyezett idő, s Józsika barátaival mellékutcákon igyekezett hazafelé. Kihasználva sötét sikátorokat elfogatta az egyikük által felkínált cigarettát. Alig szívott kettőt-hármat, a sarkon ki más fordult be a sikátorba, mint az édesapja.
Ahogy megpillantotta az apját, Józsika gyorsan zsebre dugta az égő cigarettát, mivel eloltani sem volt ideje.
— Hazafelé! — kiáltotta a szigorú szülő, egy taslival is megtoldva szavait.
Józsika nem várt újabb bíztatást, hanem lóhalálában futott haza. Közben a még parázsló cigaretta átégette a zsebét és a nadrágját is, mire észbe kapott és árokba dobta a „bűnjelet”.
Otthon aztán gyorsan bevonult a szobájába, de mikor a ház elcsendesedett, kiosont, és kiégett nadrágjában megjelent az ablakunk alatt. Az erélyes kopogtatásra letettem kezemből a könyvet, s kinéztem az ablakon.
— Gyárfás bácsi, tessék rajtam segíteni!
— Gyere be! Nyitom a kaput.
Mutatta a kiégett foltot a nadrágján, s kért, találnék ki valamit, hogy kerülje el az atyai szigor következményét. Arra gondolt, hogy beszéljek az apjával, s így elkerülheti a súlyosabb büntetést.
Nem tartottam jó ötletnek.
— Gyere, inkább elmegyünk a szabó ismerősömhöz, hátha gyorsan befoltozza.
Így is tettünk. Viktor barátom meglepődve nyitott ajtót, de mielőtt bármit is kérdezett volna, kancsó bort és poharakat tett az asztalra.
— A fiatalembernek is tölthetek?
— Nem javasolom — tiltakoztam.
Koccintottunk — Józsika borszéki vízzel.
— No, lássuk a medvét! — szólott Viktor, miután letettük a poharat.
Józsika kissé zavart képpel megmutatta a kiégett lyukat a nadrágján.
— Apám agyonver, ha meglátja!
— Vesd csak le, s add ide! Valamit csinálunk vele.
Viktor nem beszélt a levegőbe. Leült az asztalához, odahúzta a lámpát, munkához fogott. A nadrág fonákjából kihúzott, saját szállal stoppolta be a lyukat olyan szakértelemmel, hogy csak bámultam. Utána kicsit átdörzsölte hamuval, hogy ne különbözzön nagyon az anyag többi részétől.
— Hol tanultad, barátom, ezt a mesterséget? — kérdeztem méltán csodálkozva.
— Jó mesternél. Miklós mesternél, aki a színház szabója és kellékese volt. Ő alakítgatta, javítgatta, toldozta-foldozta a ruhákat, amiket az előadásokon viseltek a művészek, és sokszor még a saját ruháikat is. Jó tanárom volt, sok mindenre megtanított, és én mindent meg is tanultam. Hívott, maradjak mellette.
— Mégis haza jöttél. Miért?
— Az ok nagyon egyszerű. Nem akartam a barátja lenni, a nőket szeretem…
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: dr Bige Szabolcs-