Amit meg kell nézni Abu Dhabiban
Két napba nem férhet bele egy milliós méretű város minden látványossága-nevezetessége, hiszen Dubajból és a sivatagból is akartunk egy kis ízelítőt. Így lemaradtunk a sólyomkórházról (amelyet a tripadvisor Abu Dhabi egyik leglátogatottabb nevezetességeként jelöl meg), a Ferrari Worldről, a Yas Marina F1-es versenypálya látványáról, a Yas Waterworld Aquaparkról, a mangrove-mocsarakban való kajakozásról (pedig előre edzettünk Wellingtonban), a Quasr al Hosn középkori várról, az állatkertről, az Etihad-toronyból háromszáz méter magasról sem láttuk a metropoliszt és sok másról sem. Talán az utóbbi fájt a legjobban, de nagyon „kettétörte” volna rövid programunkat, s akkor másról kellett volna lemondanunk.
A Heritage Village egy „konzerv-falu”, amely az ősi arab életmódba nyújt betekintést. Gyékényházakban és sátrakban laktak egykor, hiszen honnan volna kő a sivatagban? Ám bent perzsaszőnyeg borította a talajt. Állati bőrből készült vederrel merték a vizet a gémeskutakból. Gyékénnyel körbevett tűzhely a szabad ég alatt, itt hozta a „vének tanácsa” a közösségre vonatkozó döntéseket, és itt fogadták az idegeneket. Az egész falu egy erődöt idéz, hiszen gyakran kellett védekezni a rablók támadása ellen. Néhány istálló eleveníti fel az állattenyésztés ősi módszereit, néhány terem a kézművességet, a fegyverterem a harcos múltat idézi. Hihetetlen kontraszt ezzel a tudat, hogy a sötét középkorban az arab világ volt a tudomány (főleg a matematika és orvostudomány) valamint a kultúra bölcsője. Itt avatták a világ első (tudományos) doktorait.
Az Emirates Hotel az országba látogató diplomaták és az exkluzív vendégek számára épült. Mielőtt meglátogattuk, tudtunk annyit róla, hogy sok itt az arany, és egy giccses, túldíszített, gazdagsággal hivalkodó hely látványára vártunk.
A hotel körül a hatalmas udvart magas kőfal veszi körül. Bár távolról kimagaslik az épület, közelről már nem tudjuk megszemlélni, amíg a Diadalívhez hasonló kapuhoz nem érünk, amelyen belépve elénk tárul a többszintes udvar. Datolyapálmasorok, szökőkutak és virágok közt vezet az utunk, lépcsőkön megyünk egyre fennebb a Hotel bejáratához. Meglepetésünkre nincs belépti díj, ingyen látogatható. No, nem az egész, az elit vendégek nyugalmát, intimitását nem zavarhatjuk, de amennyit megnézhetünk, annyi is bámulatba ejt.
Először is Zayed bin Sultan al Nahyannak, az országalapítónak, és a hotel építtetőjének embernagyságú arcképével nézünk szembe. Feltétlenül, neki helye van az ország Panthenonjában, hiszen mi is szentté avattuk I. Istvánt. Nekem mégis kezdi nyomni a gyomromat, hogy mindenhol (egyik felhőkarcoló oldaláról is) vele nézek szembe. Átéltem már két személyi kultuszt, így erre túlérzékeny vagyok. Ám amikor ezen túlteszem magam, már magával ragad a látvány. Bár itt minden arannyal van bevonva, vagy a legtisztább, legdrágább márványból készült, minden négyzetcentiméter a gazdagságról mesél, mégsem érzem giccsesnek e grandiózus, jó ízléssel társuló luxust. S ez az ámulat itt egy cél. Azért nincs belépti díj, hogy minél többen nézzék meg, és hajoljanak meg a megvalósítás, a világ negyedik legdrágább épülete előtt, amely az országot, az építtetőt, és az iszlámot dicséri. A személyi kultusznak és a diktatúráknak van egy nagy előnye is. A Föld leginkább ámulatba ejtő építészeti csodáinak nagy része nem demokráciában jött létre, hacsak a demokrácia valamiért nem akart kérkedni… No persze, készültek olyan szörnyszülöttek is, mint a Bukaresti „Casa Poporului” (A Nép Háza”). Ez nem az az eset. Ez csodálatos.
Ám még erre is rálicitál a Sheikh Zayed Mecset, a világ harmadik legnagyobb mecsetje. Nagyobb a Casablanca-i és természetesen a mekkai, amelynél nem szabad nagyobbat építeni. Minden nap látogatható, kivéve pénteket. És szintén nincs belépti díj. Az illendő ruha kötelező. Ha valakinek az öltözékével baj van, ingyen kap ruhát (abayát) amivel eltakarja sajátját. Csak cipő nélkül szabad bemenni. Jogos az elvárás, kár lenne összesározni-karcolni a gyönyörű márványt. Még így is felfigyelünk néhány tisztítólegényre, akik azonnal feltörölnek bármilyen foltot, amelyet esetleg a turisták ejtenek.
Az épület maga négy tornyával grandiózus, de egészen más jellegű, mint az Emirates. Itt minden hófehér márvány. A falak és oszlopok gyöngyházkagylókból készült díszítései oly tökéletesen illeszkednek a márványba, mintha ott lettek volna már a kialakuláskor. A falakat néhol színes márványból készült domborművek díszítik, virágok. Semmilyen emberi arckép, alak, nincs. Az iszlám hit tiltja ezt. A mohamedánok szerint a szentekhez való fohászkodással a keresztények „visszalopták” a politeizmust a hitükbe.
Már kívülről, aztán az udvar is ámulatba ejt, ám a belseje még inkább. Talán épp nemes egyszerűségével — a díszítés minimális — váltja ki a csodálatot. Bent megüt a szent helynek a hangulata. A nagytermet a világ legnagyobb perzsaszőnyege fedi. Természetesen nem egy darabban szőtték, de az összedolgozott részeken a minták oly tökéletesen illeszkednek, mintha így vették volna le a szövőszékről. Három hatalmas csillár, egyik a világ legnagyobbja, világítja meg. Aranyozottak és drágakő díszítésűek, ettől válnak ki a környezetből. Ez is a cél, az ámulatba ejtés. Az egész az iszlám dicsőségét hirdeti.
A nőknek külön rész van fenntartva, akár külön mecset is lehetne. Az a rész nem látogatható, még abayás feleségemet sem engedik bekukkantani.
Voltunk Dubajozni is!
E kifejezés hallatán egy kicsit sajátos turizmusra asszociálnak a legtöbben, amelyet nálunk valamivel fiatalabbak űznek. Nos, félreértés ne essék, mi várost nézni mentünk oda.
Egynapos túra, amely alatt minél többet akarunk látni az Egyesült Arab Emirátusok legnagyobb városából, s ebben még az oda-vissza út is be kellene férjen… Inkább befizettünk egy dubaji városnéző túrára, melyben benne van a szállítás is. Másnap kiderül, a busz miattunk indul, más jelentkező nincs.
Utunk — kétszer hatsávos autópálya, amely este kivilágítható — mangrovemocsarak és ültetett erdők mellett vezet, amelyek keveset engednek látni az „igazi” sivatagból. E látványt időnként katonásan elhelyezkedő, egy-két emeletes épületcsoportok tarkítják, amelyeken jól felfedezhetők az arab építészet jegyei. Már távolról látszik, igazi metropoliszba igyekszünk. A városba érve az autópálya kétszer nyolcsávossá válik, de forgalom is van hozzá. A sebeség-korlátot pedig ki tartja be?
Amint leszállunk, kapunk egy igazolványt, és egy fülhallgatót, amelyen tizenhét nyelven hallgathatjuk a gép-idegenvezető útmutatásait. Sajnos a magyar nincs köztük. Igazolványunkkal bármelyik „piros buszra” felszállhatunk, amelyek nagyjából tíz-tizenöt percenként közlekednek. Három nagy kört írnak le, de mindhárom bejárása nem fér bele a napi túrába. Egy körben tíz-tizenkét megálló van, bármelyiken leszállhatunk, ha ott meg akarunk nézni egy látványosságot, s a következő emeletes turistabusszal folytathatjuk utunkat.
Közel-kelet legnagyobb malljánál szálunk le először. Sokalltuk az akváriumra a belépti díjat, így csak felső részét bámuljuk meg a Burj-al-Kalifa, a világ legmagasabb épülete felé igyekezve. A fényes acél és üvegpalotát fényképezni sem könnyű, hiszen még tizenhét milliméteres objektívvel sem fér be a képbe. Sajnos kétszeresen is pechünk van. Mire odaértünk, a háromszáz méter magasan található kilátóhoz már eladták az összes jegyet, előre kellett volna foglalni. A drágább jegyeket pedig sokalltuk (igaz azok még magasabbra vittek volna fel). Az épületet körülvevő szökőkutak látványától is megfosztott a balszerencse, épp javították. Távozásunk után negyedórával már működött.
Dubaj más jellegű város, mint Abu Dhabi. Nem a „semmiből” építették fel, hiszen már régóta Közel-kelet egyik fontos városa volt. A felhőkarcolók egy része is megtartotta arabos stílusjegyeit. Szép ez a város. Nem jut időnk a dubaji várra, a datolyapiacot is kihagyjuk. Ám az öreg bazár már igazi Közel-keleti élmény. Mindenért alkudni kell, egyenesen elvárják. Ha kialkudtál egy árat, elmész és visszatérsz, emlékezik rá az eladó, s vita nélkül odaadja annyiért. Máshol — kínaiakkal — jártuk meg, hogy amikor visszatértünk, megemelték az árát, ha már ennyire kell. Ugyanakkor tiszteletlenség alkudni, és nem megvenni az árut, ha megadja annyiért amennyit ajánlottunk érte. Így egy kasmír sállal gazdagodva megyünk tovább az aranypiacig, amely az egyetlen hely, ahol rendőrt is láttunk.
Arany, arany és drágakő minden mennyiségben. Koronát is vehetnék magamnak, vagy akár tetőtől talpig abba öltözhetnék. Olyan „aranyruhákat” látunk, amelyet nem tudjuk, ki és milyen alkalomra venne fel, de nem árulnák, ha nem lenne rá kereslet. Valamivel olcsóbb az arany, mint otthon, lehet alkudni is, de itt már csak mértékkel.
A halpiacot kihagyjuk, láttuk már Abu Dhabiban — egyébként felért egy akváriumlátogatással, akkora a választék — utunk a régi városrészben majd a Dubai Creek partján (mely tulajdonképpen egy öböl, nem patak, mint neve mutatja). Sajnos az idő sürget, hatra vissza kell érnünk, mert a buszunk nem várhat ránk, így a sétahajózásról is le kell mondanunk. Ám így is élmény a látvány, a kontraszt a felhőkarcolók látványa és XVIII-XIX. századot idéző séta-hajók, vízibuszok és halászbárkák közt.
Az emberi kultúra bölcsőjét idéző egyiptomi téren váltunk buszt, s a Dubaji Nagy Mecset, kormányépületek és a városháza előtt visz el az utunk. Abu Dhabiban fürödtünk, így a strand is kimarad, A Burj-al-Arab, a világ egyetlen hétcsillagos hoteljének(legalábbis ők ezt állítják) látványára vagyunk inkább kíváncsiak. Egy kis félszigeten fekszik, s a kerberosz nem engedett a közelébe. Lefényképezni is alig tudtuk a környező épületek miatt. Bánatunkban egy kívülről középkori várnak kinéző régi mallban nézünk körül.
Dubajban mindenhol van belépti díj, mintha Abu Dhabi más országban lenne. Igaz, más emírség. Az Emirates Mallban fejeződik be az utunk. Elvileg sízhetnénk is egyet, itt van a világ egyetlen fedett sípályája. No de pénz is kell hozzá, sízni pedig otthon is tudunk. A Pálmához, a világ legnagyobb mesterséges szigetéhez a harmadik kör vinne el, amire már nem jut időnk. Talán érdekes lenne a Dubaj tengerpartján is sétálni egyet, de ne legyünk telhetetlenek. Ránk vár még az esti fényben kivilágított autópálya, Abu Dhabi esti panorámája, kár, hogy nincs nálam a fényképező állvány, így igazán jó képeket nem tudok készíteni.
Így is megérte. Most már tudom, hajnalban kellett volna felülnünk egy Abu Dhabiból Dubajba tartó buszra, s csak Dubajban megvenni a piros „Big Bus”-ra a bérletet. Olcsóbban jöttünk volna ki, s nem hajtott volna a tatár. Egy szólás szerint: „Add meg uram a románnak az eszet (tudást), amivel utána rendelkezik…”
A sivatag
Aki ellátogat egy arab országba, s nem látta a sivatagot, az nem látott semmit, annyira hozzákapcsolódik az arab világhoz. Sokféle túrát szerveznek itt a sivatagba, lehet repülni felette, lehet hajnali, nappali és esti túrára benevezni. Légballonnal is ki lehet oda jutni. Mi is ezt akartuk, végül rájöttünk, egy „Légballon” nevű céggel tárgyalunk, akik terepjárós túrákat szerveznek. Egy másik érdekes túra az a Hata helyeken át vezet, de az Dubaj és Al Ain oázis között van, s mi Abu Dhabiban laktunk. Végül lemondtunk a sivatagi tóban való fürdésről.
Egy esti sivatagi szafarira neveztünk be. A bérelt terepjáróban csak ketten ültünk, és a vezetőnk, aki igazi helybéli. Évi egy hónapot dolgozik, ilyen safarikra vezeti a vendégeket. Fél órát késett a dugó miatt, így alaposan rálépett a gázpedálra az úton. Mire letértünk az aszfaltról már fel is zárkózott a többi autó mögé. Már az autósztrádán igazolta, nem hétköznapi sofőr. Később kiderült, itt a homoksivatagban ördöngösen kell tudni vezetni.
Eleinte ültetett, drótkerítéssel körbevett erdők közt vezetett az utunk. Megtudtuk ez a mostani államelnök kezdeményezése. Fákkal próbálja „megfogni” a homokot. A fákat öntözik. Igen, a sivatag közepén! Mély kutakat fúrnak, onnan jön a víz. Már úton vagyunk, amikor vezetőnk megkérdi, van-e meleg ruhánk? Ugyanis a sivatag nem a tengerpart, s éjszaka ugyancsak lehűl a levegő. Szerencsére barátunk figyelmeztetett, hogy főleg az azelőtt esti eső miatt készüljünk fel meleg ruhával. Ha egy nappal később ért volna ide ez az eső… Elverhette volna a szafarinkat.
Először egy tevecsorda mellet állunk meg. Barátságosak. Egyik odatartotta a fejét, s várta, hogy simogassam. Amikor továbbindultunk, kezdődött az igazi sivatagi túra. Homokdűnéken és dombokon fel és le vezet az út, olyan, mint egy Montagne-russe. Vezetőnk magabiztossága megnyugtatott, bár időnként a szívem a torkomba kívánkozott. Egyik autó szinte függőleges helyzetben fennakadt a homokon, végül sikerült elindulniuk.
Arab témájú filmekből ismert sátortábor az utunk végcélja. Egy ideig szabad a program, nekünk első dolgunk tevegelni egyet. A felüléshez a tevének le kell térdelnie, leszálláskor ez nem is vicces, hisz le lehetne bukfencezni róla, de senki sem esik le.
Egyik nagy élmény itt a sivatagi naplemente. A végtelen homoktengert sajátosan világítja meg a vöröslő nap. Akad, aki más elfoglaltság után néz, nekem ez a nagy élmény. No persze, kattog a Nikonom is…
Közben lehet vízipipázni is (de csak férfiaknak). Én esküdt ellensége vagyok bármilyen dohányféleségnek, feleségem kipróbálná, de őt diszkriminálják. A nők inkább a Henna painting feliratú sátor köré csoportosulnak, ahol hagyományos arab bőrfestés folyik. Olyan, mint a tetoválás, csak ez nem végleges, lemosható.
Én inkább egy sólyommal próbálok barátkozni, amelynek a fejére egy sapkafélét húztak, hogy ne lásson. Megkérdeztem az egyik tulajdonost, meg lehet-e simogatni, ő rábólintott, ám egy másik rémülten szólt rám, látva, hogy kezemmel közelítek. A bekötött szemű sólyom hirtelen mozdulata igazolta a kétkedőt. Szerencsémre jók a reflexeim. Maradok a sólyomtulajdonosokkal való barátkozásnál. Sok érdekeset tudtam meg „szent” állataikról.
Az est egyik fénypontja a hagyományos arab vacsora. Svéd asztal van, elég széles választék, láthatóan mindenki mindent meg akar kóstolni. Mi élelmesek voltunk, s találtunk egyik sátorban kényelmes ülőhelyet, ahol elfogyasszuk. Mert törökülésben… A menü változatos és finom.
Vacsora után egy hölgy ad elő hastáncot. Vonásairól lerí: európai. Az arab nők nem illegethetik magukat idegeneknek. A végén a hölgy megpróbált felhívni egy-két bevállalósabb személyt, nincs sikere. Végül két-három kislány csatlakozott hozzá.
A férfiakra már a saría nem ró ki ilyen megszorításokat, így sofőrjeink is előadnak egy férfitáncot. Érdekes módon, a jellegzetes arab zene, amelyet ha máskor meghallottam a rádióban, azonnal hullámot váltottam, most nem zavar, sőt. Valahogy a hely hangulatába jól illeszkedik.
Jól besötétedik, mire véget ér az előadás, hiszen január van, s az északi féltekén vagyunk. S bizony igencsak elkel a pulóver, bár nem messze innen, Abu Dhabiban hajnalban is kellemes volt a levegő. S ha meggondolom, nem mehettünk hatvan-hetven kilométernél többet a szárazföld belsejébe. Mennyit jelent a tenger közelsége!
Kevésbé nyaktörő utakon visz haza a sofőrünk. Én elszenderedek az úton. Azért kifárasztott a szafari, pedig semmilyen fizikailag megerőltető tevékenységet nem folytattunk. A hotelben én még letöltöttem a képeket a laptopra, még végignéztük őket, de már vágytunk az ágyba.
Különös világ ez, más, mint a miénk, bár alig láttunk bele. Érdekes volt ide látogatni, s megismerni egy gyökeresen más gondolkozást. Az, ami megerősödött bennem, az erkölcsről kialakított véleményem: mennyire konvenció az egész. Ám egy más világot saját értékrended szemüvegén át csak ferde szemmel látod.
Én nem tudnék ott élni, számomra a szabadság sokkal nagyobb érték, s nem tudnék minden pillanatban arra ügyelni, hogy át ne hágjak egy számomra nem természetes szabályt. Ők, ha Európába jönnek, vajon hogyan élik meg a mi világunkat, s miként tudják gyermekeiket itt abban a szellemben nevelni?
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:11 :: Vandra Attila
