Nézelődöm szemedben…
Szép.
Vajon hány titkot rejt,
mennyit fogsz sírni helyettem,
s tán miattad is
az elhalasztott percekért…
Ígéreteid valahol szanaszét hevernek.
Annyi szünetjelet vésett szívembe
két ölelés között hiányod,
hogy gyakrabban eleredt, ami
a doki szerint elapadni látszott.
(Még hogy kiszáradt kút a szemem?)
De nem panaszkodom.
Minek is mondanék bármit,
csak ismételném magam,
hiába gyülekeznek
a kimondatlan szavak
megkésett könnyeim helyett.
Lehorgonyoztak vágyaid.
Kikötőd vagyok,
de világítótornyod
örökké nem lehetek.
A legnagyobb baj az,
fogyóban a tavasz…
Torlódnak a bajok.
Már ott tartok,
nem is fáj igazán,
s elég lesz a műkönny talán,
mikor a lopva érkező hajnal
egyedül talál
kihűlőfélben lévő ágyamban…
