Nem használnak a közhelyek,
hazudok, mert néha csak így lehet,
tagadni, hogy ne szakadjon el
a szívemet tartó cérna,
nélküle elönt a könny és
néma rettegés költözik az emlékek helyére,
a sokadjára is kétséges,
vajon megérte kérdés,
pedig csak megértés kérdése,
hogy megbocsájtok-e magamnak,
de vöröslőn szemem hiába ég,
szavaim tagadnak.
És nem tudom,
mennyi csillaghullás kell,
míg felfogom,
hibázni nekem is szabad,
rázom fejem,
műmosolyog szám,
az igazság csendben marad.
De nem használnak a közhelyek,
pedig tagadok,
mert néha csak így lehet,
hogy ne szakadjon el
az a vékony, gyönge cérna,
és tudom, könnyezek,
de sírásom néma,
hibázni nekem is lehet,
de látod,
arcom nem törik,
hazugságra mozdul a szám,
hisz gyilkos rettegés költözik az emlékek helyére,
már nem hiszem el,
hogy megérte.
Legutóbbi módosítás: 2015.05.23. @ 22:00 :: Tóth Zita Emese
