Ma hajnalban születtem meg újra.
Kiszakadtam az éjszaka zsenge testéből,
szomorúsága meleg méhéből.
Akkor nyitottad ki az ajtót.
Hirtelen támadt szél befújta az első napsugarakat
a kanapéra, levedlett lelkem eltitkolt ráncaiba.
Arra ébredek majd fel, hogy beszélsz hozzám,
azt mondod: jó reggelt, és hogy vagy;
meleg kezed alatt a hideg szégyellős magánya
is menedéket lel. Már nem félek a hajnaltól.
Mint egy előző életbeli emlék
átsejlik még a tegnap délután;
halkan dudorászol zavarodban,
aztán sokadszorra összesúrlódó kezeink sóhaja,
távolból hallani vélem még a hajad tölgyfaillatú susogását.
Legutóbbi módosítás: 2015.05.13. @ 10:53 :: Vőneki Adrienn