Ne mozogj,
temetlek éppen,
hadd takarja szépen vállad a föld,
nyugton kell maradnod még egy
keveset.
Tudod, ahonnan én jöttem,
zsíros és fekete a hant,
ez meg szinte homok,
nyitott szemedre hangtalan pereg,
s egykedvűen ül meg homlokod redői közt:
errefelé a gyász is száraz,
tárgyilagos, mint az úriemberek
csendes eszmecseréje dekadens kávéik fölött.
Látod, könnyem sincsen,
bár kicsit ma fel vagyok dúlva,
kicsit eltörött ma a parfümös üveg,
hiszen játszani akartál.
…és ugyan ki érti meg, mi ez az egész,
körülötted ház-e ez vagy jászol…
Elbújnod kellett volna,
illemből, hogy kitakarjon a fal,
míg a ki kit akar játék olcsó csatái közül
leműanyaglott az egyik színes kis viadal,
na de a nagy gyerek néha csak úgy boldog,
szegény szíve úgy repes,
ha tépheti a bogár lábát, mellé helyezi
egytől egyig, s aztán nevetve mondja, huss…
Így meg csak néztelek, s tűrtem, hogy te less,
terepszínű gondolataim rendeztem logikus
glédákba megint,
lelkemben néptelen holtterek,
sóhajtozhatnék, mint az idősebb királylányok,
ha Hűha-herceg nőül a kicsit viszi,
s töprenghetnék, még mit tegyek,
hogy tovább juss magadon,
beérhetném akár egy kevéssel,
de nekem nem pálya ez a sztereotip fazon,
sört ittam, bezabáltam és mindjárt hányok,
de te csak ne mozogj,
pláne meg ne szólalj,
végül is mindegy, szimpla kibaszás vagy
vagy netán egy komoly, vaskos átok,
s hányadszor emelem így ezt a kurva lapátot,
nyugodt vagyok.
Te csak ne mozogj, mondom,
hadd takarja szépen vállad a föld.
Legutóbbi módosítás: 2015.05.14. @ 21:51 :: Nagy Horváth Ilona