A hold udvarán játszok ma
veled Magány. Leprás cimborám!
Add a dekket hadd lássam
mint mondunk mi ketten.
Hasbeszél? vagyok, te vagy a báb.
Magamban vagyunk
és egyszerre boldog ez így
„mint eszkimónak a fagyhalál”
katonának a h?si.
Semmi kétség.
Valamennyi gondolat elszakít egy idegszálat.
Csak játék a szó, magamban beszélek veled.
Vitánkat az álom zárná ma le,
s mint minden est mikor sikerül,
beléd merülök lassan.
Érzem ahogy fordul a kocka:
kezed lassan csúszik a gerincembe
te beszéltetsz a túloldalon kezeddel,
én meg itt az "igaziban" hallgatok.
Néha horkolok egy kicsit,
így mindenki hallja ahogy élek
mikor erre jár. Nem is tudja:
a lélek éppen alvajár.
„Mindenki egyedül hal meg.”
Csak mi leszünk ketten.
Drága barát!
A valóságban én vagyok
feletted az úr.
Arrafelé maximum zsoldosod.
S egyszer válhatunk csak el
mikor a szíven áthatol a fény.
Mert az hazugság, hogy az ember társas lény.
S ha így van, fenn áll veszély:
Hol vagyok én?
Valamennyire ?rület ez
mindenki tudja ki lát.
Párnás szemeim árulkodnak róla,
Hogy éppen veled játszom a szimfóniát
s az összes kincsem
feltettem az egylábú lóra.
Tartalmas bájcsevej ez.
Célja átvészelni önmagát.
Türelmes hallgatásban üvöltözni belül,
s csak merem remélni,
hogy visszatudom fogni a hangot
míg végül megegyezünk
s minden elcsendesül…
Legutóbbi módosítás: 2008.01.21. @ 01:11 :: Szendrői Csaba