Seres László : Csend légy

Amit magyarázni kell
szívszaggató lázban
felhőszakadás az,
csontig hasító záportűz.
Nem mond semmit,
bár mindent akar.
Egymást kergetik a szívben
az őrült szavak,
de el semmit sem érnek…
Így élünk viharos
ölelések jégpáncéljain
összefagyva,
elszabadult hajóágyúként
felnyársaló zajban.
S fáj a pusztán kimondott szó.
Hát hogy érthetnénk meg,
ki, mikor, mit beszél.
Én rád bízom az életem,
nem kockáztatom önzőn.
Tégy vele bármit. A tiéd.
Áldás vagy átok ül rajta,
szívben gyökerez éltetőn
vagy elhalva. Mit számít az.
Egyszer partot ér, aki elindul,
s érti egymást, mint kitisztul égbolt
derengő fényét a Napnak. 
Hát ne szólj, csak hallgasd meg,
mit nem mondtam még el.
Én is hallgatom magam. Benned.
Muzsikál ajkunkon világra nyitottan
a ki nem mondott szó. Súg, zenél.
Csönd légy, ne kiáltás.
Halld meg benne magad, s ne magyarázd,
csak érezd a szívet melengető
leheletnyi mindenséget.
Erereszkedj a földre, mint a köd,
s védj meg, hogy szavak nélkül is megérts.
S értselek. Gyere, bújj hozzám
egyre közelébb.
Legutóbbi módosítás: 2015.05.23. @ 11:05 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.