Akkor meg nem volt rossz ízű a szó,
a hideg csípte, fölmarta a hó,
de puha volt, s a befogott meleg,
átbugyolálgatta a két kezet,
volt nekem is, szalagra fűzve leng,
míg emlékeimből elődereng,
fiú létemre szégyenlőztem én,
de ott lóg gyerek-éveim telén,
az ódzkodásom sosem volt elég,
ma mégis elfog némi büszkeség,
hisz nem féltem a tél fehér szelét,
mert anyám abba varrta melegét,
ma ugyanaz a kisgyerek dohog,
de engem minden fagytól óvni fog,
s ha télbe mártom öreg ujjamat,
még elődidereg a pillanat.
Legutóbbi módosítás: 2015.10.12. @ 10:18 :: Böröczki Mihály - Mityka