Fehérlő csillagok oltalma alatt,
pelyhedző éji csend kísér utamon,
lábam nyomán izzó tűzvirág fakad.
Hajam hálója aranyló zuhatag,
jótékonyan rejti halovány arcom,
vesztembe önként indulok hallgatag.
Delejes szemekkel varázsló forog,
dobok ütemére dobban a szívem,
népemre nyugalmas éveket hozok.
Síró széllel hagyom hátra álmomat,
bátran állok a tűzhányó peremén,
s leszek szűzként a legszentebb áldozat.
Legutóbbi módosítás: 2015.06.11. @ 14:24 :: Nagygyörgy Erzsébet