Volt egy öregapó, szakálla, mint a hó,
őszülő ereje sziklákat roppantó.
Fél-karja rettenet – hegyeket görgető;
pillantása néma – csontokat zörgető.
Volt néki, volt néki kilenc szép szál fia,
testéből sarjadzott kilenc szép szál fia,
kik anyától lettek éjféli órában,
– egyszerre születtek holdfény hamujában.
Nem nevelte őket semmi mesterségre,
szántásra-vetésre, csordaterelésre,
hanem csak növelte hegyet-völgyet járni,
bolygó ösvényeken szarvasra vadászni.
Volt egy öregapó, szakálla, mint a hó.
Egy szem’ sugarával világot pusztító,
más’ szemsugarával világot teremtő,
harmad’ sugarával jövendőt jövesztő!
Az erdőket járta – hajtotta révület,
fiait vezetve sem szánta éhüket.
Sűrű setétségben, hajnalok hajnalán
szótalan követték hegyláncok nyomdokán.
Hajtotta mindegyre bagoly suhogása,
holló ébredése, kakas rikoltása!
Hajszolta fiait bivaly erejével,
s pörölt a sebekből szivárgó rőt vérrel!
Kerek Ég asztalán szótalan követték,
kínok folyt könnyeit szívükbe rejtették!
Edződtek vergődve szörnyű kősziklákon
– homlokra feszülő tövis egy se fájjon!
Kilenc szép szál fiú csak vadra vadászott,
irdatlan Ég alatt ingük is elvásott.
Szívükre kérget szőtt fájdalom s ígéret:
nem féltek már Halált, sem a Sötétséget!
Csak vadra vadásztak, meg sosem pihentek,
sűrű rengetegben pallós hídra leltek.
S tettek fogadalmat – sejtvén a jövendőt –,
felejtsék apjukat, az érchegyet döngetőt!
Pallós hídra leltek, csodaszarvas nyomra,
nyomokban fény csillant – mintha forrás volna!
Forrása csillagnak, csillagrendszereknek!
Szarvas-ének bődült – nyomába eredtek!
Íjakat feszítve irdatlan Ég alatt:
követték mindegyre, miként az atyjukat…
S utat tévesztettek rengeteg ösvényen,
meg is megszomjaztak a nagy sötétségben.
Szarvas nyomból ittak, szarvasokká lettek,
agancsok ághegyén gyertyák díszelegtek!
Fejükön korona, csillag koronája
pislákolt – nagy Égnek ezeregy forrása.
*
Az ő édesapjuk várással nem győzte,
haragját szem’ közé, homlokára tűzte,
s elindult keresni kilenc szép szál fiát –
legkedves’b s legidős’b fiút a legkivált!
Hűvös forrás mentén ért keskeny pallóhoz,
ahol a rőt kakas háromszor rikoltoz,
míg a nap sugára holt lelkeket ébreszt,
s hol a ködfal vára tűnő semmivé lesz!
Odaát szarvasok kilencen figyelték,
a puska ravaszát ágak mögül lesték.
Apjuk már fél térden – sárba ereszkedvén –
célzott egy fiára – ina sem reszketvén.
Ina sem reszketvén fia szóval szóla,
Igével – homlokán fenn a Nap korongja:
„Ránk te sose célozz, kedves édesapánk!
Tűrtünk mi eleget s tűrt az édesanyánk!
Menj haza békével, amíg megteheted –
hetedhét országod óvja meg Istened!
Ha nem – bizony tűzünk szarvaink hegyére
s onnét hajigálunk téged rétről rétre!
Hegyekről hegyekre kősziklához vágunk!
Ízzé-porrá leszel, amit nem kívánunk!”
„Édes szeretteim, kedves gyermekeim!
Gyertek vélem haza sarjadzott véreim!
Jó anyátok vár már, a fáklyák is égnek,
Az asztal is készen – egyedül tinéktek!
Az asztalon serleg, aranyszínű borral…
Aggó szívünk telve – telis tele gonddal!”
Leghívebb, legkedves’b csodafiú-szarvas
szóval így felele: „Jó atyánk, ránk hallgass!
Te csak eridj haza jó édesanyánkhoz,
nevelő dajkánkhoz, tűzhely hamujához!
Mert a mi két szarvunk ajtón be nem térhet,
szabott küszöb előtt nem hajthatunk térdet!
A mi karcsú lábunk hamuba nem léphet:
patáink szikrája – ha kell – sziklát éget!
A mi karcsú testünk gúnyába nem járhat,
szájunk haló vízből inni nem kívánhat!
Hanem csak ihatunk a hűvös forrásból:
kútfőknek kútkövén az Ég harmatából!
*
Volt egy öregapó, szakálla mint a hó.
Hegyeket görgető, hegyeket megtartó
irdatlan ég alatt nagy Időt teremtő!
Magokból életet pusztítva növesztő!
Volt néki, volt néki kilenc szép szál fia,
testéből sarjadzott kilenc szép szál fia.
Nem nevelte őket semmi mesterségre
– szántásra-vetésre, csordaterelésre.
Hanem csak növelte az Ég alatt járni,
csillagok ösvényén szarvasra vadászni.
Szarvas nyomból ittak, szarvasokká lettek,
szülői házakba többé nem térhettek!
Parazsát tiporják családi tűzhelynek,
karcsú testük többé gúnyát nem viselhet!
Maguk útját járják, nem isznak pohárból,
nem isznak serlegből, bort sem fakupából!
Hanem csak ihatnak fény-tiszta forrásból,
s forráskút vizéből – kútfők italából.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:22 :: Pásztor Attila - Atyla
