Szemed megtört fényén át
könnyed buborékjában
reped szét a csupasz magány.
Sűrű ködben úszik
felettünk a kékcsend,
a hold fényszilánkjába kapaszkodva
együtt zuhanunk az éjbe.
A pillanat gyönyöre
keringőzve tépi fel
a benn rekedt hangokat,
az est félhomályában
testemben vetkezed le önmagad.
Meztelen szavaid ölembe bújnak,
hangommal ringatlak…
s mint az éj lebbenő árnyéka
az alvó nagyvilágra,
úgy hull testemre ölelő tested,
szád suttogva áldoz ajkamon…
arcomhoz feszül sóhajod,
szemembe hasít öröm-fényed.
tekintetedbe tekerőzve óvlak,
magamba rejtve hiszlek,
s mint fáradtan lebegő pillangó,
a hajnal bíbor pillája alatt
álmaidba rejtőzöm veled…
Legutóbbi módosítás: 2008.01.24. @ 22:08 :: Szilágyi Hajni - Lumen
