Marthi Anna : Eszed

Jobb mégis elhinni, hogy szeretsz.

Hogy magas vagy, vagy alacsony, egyre megy.

Bennem felold, megteremt a képzelet.

Az is nyilvánvalóvá lehet, amit könnyebb

alább adni, mint viselni néma sebként

szerelmemet. Kiket gyúrt össze Isten,

kiket az elme, kiket akaraterő, nem tudom,

boldogan nézek farkasszemet azzal,

akiben felnagyítva leghőbb bajom,

és ott az értelem, mi kimaradt belőlem.

Okát  úgyis megsejti egyszer lényeged,

addig bár búcsúzó után is újra tépne,

az a sebről-végről ocsúdó erény, mikor

bennem megszül támaszték eszed.

 

Legutóbbi módosítás: 2015.08.28. @ 10:40 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak