„csak míg az ősz végigcsorog a reggelt gyászoló ablak félvak üvegén,
megállítanálak magamban,
hogy köréd gyűlhessenek újra nagy szemű gondolataim”
( Nagy Horváth Ilona: Mi fennakadt)
megállítanálak magamban,
hogy köréd gyűlhessenek újra nagy szemű gondolataim”
( Nagy Horváth Ilona: Mi fennakadt)
A kávégőz az ablakra fröccsen,
gyöngyözik kövér csöppben,
széthasadt hajnali vágyam,
kinn ülni a nyár lugasában.
Nézem, a fények játszanak,
a pajzán levelek hullanak.
Elsöpörném a darazsak röptét,
harapnék mosolygó körtét.
Cigarettát sodornék lassan,
hámot dobnék kóbor gondolatnak.
Innám a reggeli pára leheletét,
nem gondolnék arra, mi úgyis sötét.
Megint ősz van, nyárrabló ősz,
fenn a magasban kánya köröz,
lenn az avarban csillan a fény,
nem hallani többé tücsökzenét.
„csak míg az ősz végigcsorog”
elcsitul bennem a fájdalom.
Kávém még forró, rajta a hab,
remegve hívja még, a nyarat.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:04 :: nemojano
