Berregnek. Szeptember, október, november, december… Szinte még nyár, de mégsem. Vége…
„Gyöngyharmat a hajnalokon.
A kifakult, szürke ég alatt
csípős füstszagot hord a szél.”
Csalhatatlanul beköszöntött az ősz. Jön, vagy nem jön, itt van. Ja? És becsengettek… Szegény gyerekek is lassan hozzászoknak a korai keléshez. Az augusztus is döglesztő kánikulában telt, szeszélyes viharokkal, mostanra — a kiszámíthatatlanság után — már valamiféle megnyugvást remélünk. Nem kizárt, hogy sokan vagyunk ezzel így…
„Lassan lepergeti ritmusát a nyár,
narancsszegélyú felhőkön nyugszik,
szelíd hangon búg, mint gordonkán a húr,
valamit súg még, aztán tovább áll…
Zöld köpenyét levedli, félreteszi,
és magadón hagyja, hogy a vörös és narancs
kitakarja belőle az utolsó reménysugarat…
Vígasztalásul néhányszor megcirógat,
– szívemben lágyuló dallam – ,
fakult fodra meg-megrebben.”
A vénasszonyok nyara kifejezés, avagy az „indiánnyár” mára új értelmezést kapott: a meteorológiai ősz kezdetét jelenti, azaz szeptember 1-jétől a hidegek, fagyok beálltáig minden melegebb napot a vénasszonyok nyarának tulajdonítanak. A meteorológusok szerint régebben kizárólag a koraőszi lehűlést követő 8 -10 napos októberi szőlőaszaló, enyhébb periódust hívták így. A népi megfigyelések is ezt támasztják alá, szeptember végén, október közepéig kellemesebb idő tapasztalható. Ha ez így lesz, az jó. A dinnyeszezont a lecsó és a szüret időszaka szinte kötelezően váltja. Használjuk ki a tél beállta előtti „ajándékba” kapott néhány nyarat idéző napot. Úgyis hosszú és nagyon forró volt ez a nyár. Ideje a langymelegnek, a délutáni sétáknak, kiülni kedvenc padunkra megpihenni egy kis tereferére.
Üzen az ősz, a nagy kerítő… Na szóval, lassan megyünk kifelé a nyárból, avagy a világból? Kinek ez, kinek az jut eszébe a hulló levelekről. Vannak, akiket hatalmába kerít a borongósabb hangulat, és vannak, akik önfeledten tudnak örülni az ölükbe pottyant néhány szem diónak is… Az emlékezések ideje. A visszavonhatatlanul elmúlt boldog emlékek könnyebben előhívhatóak a csendes magányban. Felértékelődnek a szerelmek. Állandóságot remélünk, amelyhez olykor elég egy gyöngéden simogató kéz, egy biztatóbb, melegebb tekintet meghitt estéinken. A kánikulai álmatlanságot pihentetőbb álmok váltják a hosszabbodó éjszakákon. A felhőjáték is hamarabb nyugalomba jut fejünk fölött az ég egyre gyorsabban ellobbanó pírja alatt.
Sokakat a halál szele is megérint, a kiszolgáltatottság hamarabb lesz úrrá rajtunk. „Ilyen az ősz, /az elmúlás szele / időz…” A régóta szenvedő betegek végleg megpihenhetnek. De miért köthető éppen az őszhöz? Hiszen a nagy kaszás tavasszal is arat. Még a kifeslett bimbó is bármikor megfagyhat. Az elmúlás bizonyosság, s ez ősszel könnyebben nyakon csíphető.
„
Varázsló, vagy gyilkos-e a vonó,
ha megöli a nyarat,
és elhúzza nótánkat az
őszi, bágyadt muzsikaszó?
Csitt! Csak csendesen!
Az ősz közeleg…”
2015. szeptember 1.
Saját fotó
(Az idézett sorok D. Bencze Erzsébet: Lélekhúrokon és Az ősz hozadékai c. verseiből valók)
Legutóbbi módosítás: 2015.09.02. @ 17:57 :: D. Bencze Erzsébet
