Mintha már álmodtam volna erről
a konok szívsajdító csendről,
mikor sarkokba bújnak el a fények,
s szűkölve reped szét a lélek.
Mintha a magány sárrá lenne
lepelként húzódva szememre,
majd lassan befolyna szívembe.
Megmentőm mondd, ugyan ki lenne?
Később kegyesen elringat az éjfél.
Lelkem siklik csillagok fényén.
– mintha csak itt állnál és néznél –
mintha…mintha…mintha még élnél…
Legutóbbi módosítás: 2015.09.05. @ 17:20 :: Havas Éva
