Uram, úgy elhevernék réteden,
mert sikolyra fent kés az életem,
elég a stigma, nincs hely a bal karon,
ujjam végigszalad a sok varraton,
– száz halálom fakó fogsorán –
s borzol buta dallamot, e vére-buggyant zongorán.
Én másképp látok, másképp ítélek,
más az utam, amin megyek,
szememben sosem kért megváltó fények,
pedig sötétben élek akár a gyűlölet,
jó vagy rossz?
hasadok mint az óceán kérge
mikor a Nap belegurul kékes köldökébe.
Mit tettem eddig, mit nem, kit érdekel,
öreg szívem, acélsarkantyús csillagom,
mely fáradt szikrákat pattintva ég el,
ha dühömbe meghalni hullatom,
jó vagy rossz?
mint esőgöröngy a szárítókötélen,
billegek erre-arra, borotvaszélben.
Legutóbbi módosítás: 2015.09.10. @ 20:47 :: Fövényi Sándor