….
Mélyen mocorog most bennem a lét.
Elmúlt érintéseinkből oldozom kezem.
Még hallgatom a zenét,
dallamunk köröz, nem enged.
Már a második tavasz bont rügyet nélküled.
Ibolyaillat simogat…
Kimondatlan maradt egy lebegő vágy,
mely roskadva szenvedésbe hullt.
Elmulasztott tünékeny sóhajtás, lágy,
sosem lesz hajnalunk rám borult,
fejem fölött dereng. Gyönyört csitítok,
csodákat megélni hajlamos vagyok.
Legutóbbi módosítás: 2016.04.03. @ 08:00 :: Dvorák Etela
