A kis Kékbusz izgatottan várta a reggelt, a túrahotel még csendben vigyázta apró vendégei álmát. A személyzet csendesen készült a gyerekek ébredésére. Jó meleg fürdővíz és finom illatos reggeli várt rájuk. Ritka alkalom, hogy ilyen fiatal hangocskáktól hangos az ebédlő.
— Nagyon rendes és illedelmes gyerekek — dicsérték az apróságokat a szorgos kezű felnőttek. — Egyik sem nyafogott a mamája után.
Készítettek szépen becsomagolt enni, és innivalót, egy nagy vesszőkosárba rakták, azt pedig a kis Kékbusz hűtőszekrényébe. Sok-sok gyümölcsöt is csomagoltak, azt az egyik hátsó ülésen egy nagy műanyag kosárban helyezték el, szépen letakarva. Legyen minden kéznél, ha napközben megéhezik a gyerekhad.
A kis Kékbusz elégedetten vette tudomásul, hogy minden a legnagyobb rendben halad. Már nem csak a kis éjszakai lámpácskái és a prizmák világítottak, mert keleten kezdett fakulni az éjszaka és a látóhatár fokozatosan kitágult. Az égen apró rózsaszín felhőcskék tekintettek nyugat felé és integettek a távolodó éjszakának.
A kis Kékbusz magában nagyon szép kirándulóidőt kért a gyerekek kedvéért. Na meg legyünk őszinték, ő sem szeretett vizes és sáros lenni. Még ő sem látta azt a vízivilágot és állatparkot, ahová rövidesen indulnak.
Végre meghallotta a gyerekhangokat, vidám nevetősek voltak. Gépszíve megtelt szeretettel, alig várta, hogy a kis nebulók az üléseibe vessék magukat. Nagyon örült ennek a foglalkozásnak. Csodálatos érzés ilyen apró emberpalántákért felelősnek lenni. Az utaztatás is nagyon kedvére való elfoglaltság. Mindig új, izgalmas tájak emberek. Nem nyűgös morgós, álmos felnőttek lógatják a fejüket hajnalban és késő este, hanem csivitelő vidám arcocskák, akik tele vannak élményekre várakozással.
— Csodálatos foglalkozásom van nekem — örvendezett a kis busz. Egészen belefeledkezett gondolataiba, az utolsó pillanatban vette csak észre, hogy a gyerekek és felnőtt kísérőik már itt is vannak, és arra várnak, hogy ő kinyissa a csilingelő ajtót. Gyorsan cselekedett, az ajtó mély szuszogással kitátotta száját, s mint az apró halacskák az anyahal szájában, a gyerekek is eltűntek a kis Kékbusz kényelmes belsejében. Amikor mindenki kényelembe helyezte magát a várva várt új utazás is elkezdődött.
Az óvó néni mesélt a nap várható izgalmairól. Sok szép növényről, virágról, a világ legelső fájáról, mert – mesélte —, régen, amikor még emberek nem éltek a bolygón, hatalmas páfrányok és hasonló növények takarták a felszínt, akkor már volt egy hatalmas fa, a páfrányfenyő, amit Ginkgo-biloba néven neveznek.
— Én ismerem, én ismerem — kiáltotta egy éles hangocska —, a füvészkertben én láttam, egészen az égig érnek és olyan vastag a törzsük, hogy a nagymamámmal ketten sem értük át.
— Mit tudsz nekünk mesélni erről a fáról? — kérdezte az óvó néni.
— Nagyon szép zöld, legyező formájú levele van, és a magját megeszik, de a gyümölcse az nagyon rossz szagú.
— Akkor rossz nevet adtak neki, mert a fenyőnek nem legyező a levele! — állapította meg egy bátor hangú kisfiú.
— Mamutfenyő is van, és az sem hasonlít még az elefántra sem, és nem is mamutból van — okoskodott egy másik fiúcska.
— Mindannyitoknak jó az érvelése, de ezt a részét hagyjuk a tudósokra. Örülök, hogy ilyen érdeklődők vagytok — mondta az óvó néni. — Nemsokára iskolába mentek, azt hiszem, büszke lehetek majd rátok. Arra kérlek benneteket, mindent jól figyeljetek meg, mert a kirándulás után még sokat fogunk róla beszélgetni. Rendezünk egy rajzversenyt is, amiben lerajzoljátok az élményeiteket. Sőt, alkothattok szobrocskákat a látott és kedves emlékekből. Munkáitokból rendezünk egy kiállítást, amire a szüleiteket és hozzátartozótokat meghívjuk. Így ők is részesei lesznek a ti élményeiteknek!
Az óvó néni elhallgatott a kisbusz örömében tülkölt egyet, a gyerekek pedig boldogan tapsoltak.
Egy kis idő múlva el is érkeztek egy erdős részhez, a kis Kékbusz megállt és a kis utasok hangos zsivajjal szálltak le.
A következő mesében megtudjuk, mit láttak aznap a gyerekek.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.26. @ 08:14 :: Győri Irén
