N?vérke vagyok,
még utoljára
meghagyom a nagyon
kövérre hizlalt,
párnád közé növesztett,
fékevesztett
ábrándjaidat,
bájos, bogos
báljaidat, miket
tépve, táncolva,
tüd?kön viszel
el a mártóba,
ami bár rosszba
is érhet, de én
majd a jóba
mosogatom
neked
az áztatottat
hagyom még
annyit amennyit csak kell,
mert hogyne kéne
az elmének
az a ködnedves bugyogás,
kicsire guggoló gagyogás,
nem más, csak játék
és nemes ajándékká
is érhet, ha kéred,
t?lem mindent,
még a szaggatott
vacogtatott csendet
is megkötözöm néked,
majd éget, meglátod
ha próbálod,
majd várod,
hogy vége ne legyen,
és ne legyen utoljára!
Legutóbbi módosítás: 2008.01.27. @ 15:57 :: Kerekesné Varga Veronika