Eső szitál, levelet sodor a szél,
lassan, keringve sáros földet ér.
Gerincét súlyos léptek roppantják.
Gyorsan halad az idő, lapozza
a hónapok naptárát, szeme
meg-megáll, messze nézeget.
Október vége felé gyertyát gyújt,
látni akarja a kopár fák bánatát,
könnyet törölne, de nem lehet.
Novemberben halomba söpri
a hullott levelet, krinzantémok
keserű illatával tölti a levegőt.
Telet vár, havat, lábnyomokat
számlál, sokat, ezer felé téveszt.
Reményt keres, utat mutatna.
Keze tétován reszket, talán a hideg?
Szeme embereket simogat – dél, nyugat…
Fejét lehajtja, valamit mondana –
… nehéz minden szó.
Legutóbbi módosítás: 2015.10.04. @ 14:07 :: Sonkoly Éva