Hajnalban ébreszt az aggodalom,
a kihányt kávé és joghurt után,
gyengülök, arcom törött beton
a házunk hátsó oldalán.
Amíg fekszem, négy fal bámul,
szemeitől a libabőr karjaimra mászik,
annyi helyen kéne lennem, mindig máshol,
kialszik a lámpa, majd újra felszikrázik.
A nyugtalanság csak múló átok,
sokadik korty vízzel öblögetek,
a reggel nehéz lábain elsóvárog,
tört vonásaim összeilleszti a kezed.
Legutóbbi módosítás: 2015.10.07. @ 09:08 :: Tóth Zita Emese
