Hatévesen ismertem meg Putut.
Épp anyámat akarta megmászni
amikor rájuk nyitottam. Még fél
évig próbálkozott, amíg anyám
össze nem jött a haverjával. Sok
mindent mutatott nekem a Putu.
Kezdve a kártyatrükköktől, egészen
az obszcén dalokig. A „pinád
szőrét megtekerem” volt a kedvencem.
Talán mélyebb vonzódás ez;
az ősidőkből eredő biztonságérzet.
Putu a maga módján szeretett. Nem
kérdeztem, nem beszéltem, csak voltam.
Egyszer felvette a kedvenc zöldalma színű
gyapjúpulóveremet. Ott szakadt szét rajta.
Putu akkor óriásinak tűnt. Tíz évvel később
valahogy megváltozott minden. A vállamig
érve kapaszkodott belém és úgy énekeltük
az Omegát, mint ha csak az életünk
múlt volna rajta.
„Én elmegyek
Szólt egy kisgyerek
Neked elmondom
Másnak sohasem
Addig megyek
Míg lesz egy kis sziget
Ahol boldog leszek…”
A Putu látens költő.
A maga kényére és az én kedvemre
énekelte s dobolta el a dalait. Fekete
egérszemei és csorba fogai között
tarolt az élet. Majd más.
Putu tíz évig nem ivott.
A sztrók meghúzta a féket. Eltűntek
a feles poharak, a dobolások
és az átköltött dalok. Valami kietlen
helyre húzódhatott vissza minden, ami eddig
ott lakott a hétköznapokban.
A kocsmát azért nem hagyta el.
Cukros vizeken élve nézte irigyen
a többi piást miközben pálcát,
bár ha tehette volna, botot tört volna
felettük. Putu tíz évig tetszhalott volt.
Én is hibernáltam magam –
más utak, más város, más szerepek.
Anyámat, öcsémet, meg a mamát eltemettem.
Túl voltam néhány ügyön és dolgon
és már nem vonzódtam a szőrhöz.
Évekkel később hallottam, Putu újra a régi.
Zeng az egész Tabán, ahogy a Botondban
veri az asztalt és üvölti a dalokat.
A minap Vásárhelyen jártam. Úgy voltam vele
lemegyek a régi helyekre. Emlékezni
az élőkkel a holtakra. A némaság közepén
álltam. Bár a dalok még éltek bennem,
azok már nem akartak kijönni.
Aztán csak ott állt. Görnyedten, hatvanon innen
vagy túl. Az idő olykor nem egyformán méri az éveket.
„Itt ül az idő a nyakamon
kiszalad az út a lábam alól…”
Putu most is szeretett. Éreztem
a hangján, koszos kezén, őszülő haján.
Ittunk pár sört, vertük az asztalt
és együtt toltunk harminchat évet;
„kereslek álmaim peronon
és bezárt ajtók mögött”
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 11:56 :: Jagos István Róbert
