Íztelen szavak olvadnak a számban,
ha könyveket égetek.
Csak lobogjon a máglya!
Kopogtass kedves!
Belül nyitva, kívül sincs még zárva.
Múltam súrolom, s teregetem pecsétes lelkemet.
Ha értenéd… torzzá mutáltad a kisded perceket.
Csonkítás ez, mint elcsent éjjelen
mézízű ébredést vonszoló valóság,
hisz egykor szőke mezőkön hullámzott a búzakalász,
s szememben csillaggá fogant tekinteted.
De látod már a bokrokra alvadt alkonyokon kuporog a gyász.
Legutóbbi módosítás: 2015.10.27. @ 16:36 :: Lantos Tímea