Szalay Sándor : Megtanulhat-e a kutyám beszélni?

Néha úgy tátog. Érted, nem ásít, vagy ugat, vagy csahol, vagy liheg, csak tátog. Olyankor rászólok: ha valami mondanivalód van, mondjad! De legfeljebb morog egy kicsit. Aztán néz tovább. Mintha ebb?l értenem kéne.

 

Azt hiszem, a kutyám meg tudna tanulni beszélni. Komolyan gondolom, persze közben hülyén érzem magam. Csak… nem is tudom. Néha úgy tátog. Érted, nem ásít, vagy ugat, vagy csahol, vagy liheg, csak tátog. Olyankor rászólok: ha valami mondanivalód van, mondjad! De legfeljebb morog egy kicsit. Aztán néz tovább. Mintha ebb?l értenem kéne.

Tényleg elhiszem, hogy meg tudná tanulni. A múltkor a haveromtól azt kérdeztem, szerinte hány ezer évre lenne szükség ehhez? Hány ezer évig kéne koptatni az ízületeit Piszkos Happy Harrynek a földgolyón, amíg kinyögi az els? felismerhet? emberi szót? A haverom nem tudott válaszolni rá. Szerintem két-háromezer év elég lenne, ha nagyon durván inger gazdag környezetben tartják. Olyanok között, akik folyton pofáznak. Nem arra gondolok, hogy valaki folyton felolvas, hanem csak sima dumára. Hogy tudjon képzeteket társítani. Asszociálni. Ilyenek.

Lehet, hogy el kéne zárni minden más zajforrástól. Állatokra gondolok. Az állatok megzavarhatják a nyávogásukkal, a csiripelésükkel és legf?képpen az ugatásukkal. Ilyesmire tényleg nincs szüksége. Képzeld csak el, lassan ezerháromszáz éves, és már nagyon ott van a nyelve hegyén az-az els? szó, és akkor abba belenyávog valami. Mondjuk egy holló. Amit meg hatszáz évre eltiltottak az emberekt?l, mert folyamatosan a szavaikat utánozta. Aztán meg rossz társaságba keveredett. A sikátor keménytök? macskái közé. Szóval ráadásul szlengben nyávogna bele Harry els? szavába. Na, azt már nem, uram!

És mi lenne az-az els? szó? Harry? Igen, azt hiszem az. Vagy héééééé! Mert mindig így köszönök neki. Talán azt hiszi, hogy er?s tájszólással ejtem a nevét. Talán pont ez zavarja meg. Vagy apám „Harrykémje". Amikor így hívja, mindig rákérdezek: – Ferikém? Jó kis kutyanév az.

Milyen gyönyör? a sz?re! Mi ez? Farkaskutya? Hogy hívják?

Feri.

 

Feri, a farkaskutya.

Igen, azt hiszem, többen is zavarjuk a kutyámat a beszéd megtanulásában.

 

Pszt. Másnak nem árulnám el, maradjon kett?nk között, de én régóta gyanakszom rá. Nem úgy ül, mint egy kutya. Igen, azt hiszem ez volt az els? jel, amit?l sok-sok hónap alatt eljutottam addig a következtetésig, hogy meg tudna tanulni beszélni. Nem úgy ül, mint egy kutya. Nyoma sincs a vigyázz ülésnek. Pedig németjuhászra hasonlít. Nem egy német juhászra, hanem németjuhászra. Minden akciósorozatban németjuhászok a rend?rkutyák. Elegánsak. Feszesek.

De ? nem. Harryb?l kiveszett minden alakiasság. Ha nem nyúlik el egyszer?en a porban, akkor egyfajta törökülésben lazít a küszöbön, a lépcs?n, a konyhában, a spejzajtónak d?l, a drótkerítésnek támaszkodik. Mint valami vénember, aki csak figyel, vizsgálgat a szemrehányó pillantásaival, de nem szólal meg. Csak raktározza az információt elfele.

(ha én egyszer elkezdek beszélni…)

És a füle is kajla.

Szóval mindenesetre gyanús a fickó.

Nem tudom, hogy szeretném-e, ha megtanulna beszélni. Annyira jó, hogy nem dumál hülyéket. Annyian vannak körülöttem, akik ezt teszik. Én sem vagyok szószátyár, a kutyám sem az. Most még. Ha megtanulna beszélni, biztos többet beszélne nálam. Aztán el?bb-utóbb megkérdezné, hogy miért vagyok olyan szótlan.

(ha van valami mondanivalód, mondjad!)

Akkor elhajtanám a náthásra.

Biztos elhurcolnák különféle vizsgálatokra. Tudósok szakadt zseb? fehér köpenyben és brutális szemüvegben. Akkora szemekkel néznék a lencsék mögül, mint egy gombóc fagyi. Talán meg is próbálná elnyalogatni a szemüket. Egy darabig élvezné a helyzetet. Mindenki vele tör?dne. Csodájára járnának. Benne lenne az újságban. A népszer?sége akkor tet?zne, amikor a zöldek és az állatbarátok óriási megmozdulásokon követelnék, hogy engedjék szabadon, ne kelljen laboratóriumokban leélni az életét. Én nem tudnám itthon hova lapátolni a rajongói leveleket. Ott ülne a Fábry kanapéján. Nem, mint egy kutya, és fennhangon sztorizna. Olyasmir?l, amir?l a kutyák sztoriznának, ha beszélni tudnának. Fél-egy évig el lenne ezzel a tévés mizériával. Azután haknikra járna országszerte. Kiadnának vele egy hangos könyvet, amelyen Lázár Ervin A Négyszöglet? Kerek Erd? cím? mesegy?jteményét olvassa fel. Néha hazalátogatna, és mesélne az élményeir?l. De észrevenném rajta, hogy már kicsi neki a konyha. Kicsi a ház is. Az udvar. Kapna egy filmszerepet. Aztán beköltözne egy valóságshow-ba. A m?sor megbukna, és ? teljesen magára venné a felel?sséget ezért. El?ször csak alkoholt lefetyelne, de kés?bb drogokhoz nyúlna.

Aztán…

 

***

 

 Na, mi az hééééé!

Mi van veled, semmi? Unatkoztál kicsit? Jól van, adj egy pacsit.

Épp rólad írtam. Azt próbálom elhitetni másokkal, hogy meg tudnál tanulni beszélni.

Mit tátogsz?

Ha valami mondanivalód van, mondjad!

Vagy inkább olvasnál? Elolvasod ezt a szót? Ezt itt.

Várj, segítek.

E-r?-dít-mény-rend-szer.

Csak szép lassan.

Inkább nem?

Megint hogy ülsz? Így ülnek a kutyák? Nem is tudtam. D?lj hátra nyugodtan.

Németjuhász, mi?

Hehe.

Mondjuk német szót még nem próbáltunk.

Ismételd utánam szépen: be-fesz-ti-gung-szisz-tém.

Öcsém, ha tényleg kimondod, beszarok.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Szalay Sándor
Szerző Szalay Sándor 6 Írás
1978-ban születtem Budapesten. Voltam újságíró, karrierista, alkoholista, dolgoztam soron, voltam katona, protokolldroid és még egy-két dolog. Mindezek alatt végig csak írni akartam. Hol sikerült, hol nem. ÁÃ?rtam a piáról meg a szerelemről meg más sötét dolgokról, és valahogy rátaláltam egy időrésre, amelynek köszönhetően fele olyan gyorsan telik az én időm, mint másoké. Ezért lehet, hogy még mindig egy hülye kiskölyök lakik a fejemben. Meséket írok, hazudok, csúnyán beszélek, imádom az amerikai blogirodalom néhány művelőjét, szeretem a szabadszájú humort, a toleranciát kinevető alkotásokat, a félelmet és a reszketést, egy indián junkie vagyok, egy kopaszodó mikrofonfejű, egy hippikatona.