Amikor becsukódott mögöttük az ajtó, Adam megkérdezte:
— Adjam oda? Kéred? — intett fejével a szekrény tetején kuksoló játékok irányába.
A kis fogoly szaporán bólogatott, amit akár „kéremszépen”-nek is lehetett értelmezni, de a férfi nem kegyelmezett.
— Nem értettem…
— Please… — görbült le a kicsi szája, s szeme is csillant egyet, melyet egy szipogás követett, ami egy hálás tekintetben folytatódott, miután birtokba vehette az unaloműző tárgyakat.
— Megyek főzni. Aztán ne töltsd meg az egész szobát paszulyszemekkel![1]
Amikor kiment a társai közé, Ivan kajánul vonta kérdőre. Az ajtón áthallatszott, amit benn beszéltek.
— Na, mi az, át akarod nevelni ezt az elkényeztetett ficsúrt?
— Talán megszokás. Kistestvéreimet is így terrorizáltam. S kevesebb baj is lesz így vele — felelte, majd folytatta a főzést.
— S szót fogadtak? — ugratta Szergej is.
— Nekem igen — jött a válasz egy idő után.
— S kinek nem?
— Az óvónőnek. A szomszédasszonynak, ha szüleim rábízták őket. Még édesanyánknak se nagyon… Az apjuknak pláne nem… — tette hozzá epés hangnemben.
— Nagyon nem kedvelted az öreget…
— Kaptam tőle eleget… Egy részeges here volt… Édesanyám látástól vakulásig dolgozott, ő pedig ivott, mint a kefekötő. Túl későn vitte el az alkohol — tette hozzá, olyan hangnemben, hogy Szergej jobbnak látta előbbi elfoglaltságát folytatni, a hírportálok pásztázását.
A látvány Ivant is odaláncolta. Ami azt illeti, nemcsak a helyi, de már a vancouveri[2] hírek is róluk szóltak. A legtöbb műsor ugyanazokat a képsorokat ismételte.
— Az a riporternő megütötte a főnyereményt, hogy épp kéznél volt. De miként került oda azonnal? — morogta maga elé félhangosan Ivan. Hirtelen ötlettől vezérelve elővette okos telefonját, és beírta a keresőbe a nevét Meggie Spark. A képkeresőre váltott. Hamarosan megtalálta, amit keresett. A nő egy zöld Cadillac Devill mellől mosolygott vissza rá. Megmutatta a képet Szergejnek. Társa falfehér lett.
— Szent Habakuk, ha nem egyéb, ez a spiné végig filmezett a parkban…
— Még észre is vettétek, hogy követ, tyúkagyú barmok! — fakadt ki Ivan. Ki tudja, mit tett volna az indulatos férfi, ha Szergejnek nem jön mentő ötlete.
— Ha minket követett, miért tért le előttünk az autópályáról? Nyugodtan továbbhajthattunk volna… S a városban is… Ez a csajszi a gyermek anyját, Julie Gunt követte!
— Ne igyál előre a medve bőrére! Végig filmezett. Lefilmezte azt is, amikor átadta a kölyköt a bébiszitternek.
— Abból a szögből, ahonnan filmezett, minket nem láthatott! Eltakartak a bokrok! — idézte maga elé a parkot és a filmet Szergej megkönnyebbülve. — Különben már rég benne lennénk a hírekben, és a rendőrség a polgárok segítségét kérnék, ki ismer fel. Ezzel szemben csak egy felhívást mutat minden adó: „Aki tud valamit az elkövetőkről, jelentkezzen”.
— Vagy már tudják, kik vagyunk, titokban tartják, és azt akarják, üljünk a babérjainkra… — akadékoskodott Ivan, de ő is némileg megkönnyebbülve.
Épp ideje volt megnyugodni egy kicsit, mert megfőtt az ebéd. Adam a fazekat az asztal közepére tette, majd egy kis tányérnyit kivett belőle.
— Viszek a kölyöknek is. Biztos már kopog az ő szeme is az éhségtől.
Ám Johnny nem épp egy éhhalál szélén álló falánkságával állt neki.
— Ez mi? Nem szeretem a levest…[3]
— Ez nem leves. Ukrán borscs. Ilyent még nem ettél.
— Pizzát akarok!
— Akarjál — felelte Adam —, mert az nincs.
Majd tányérostól kiment. Leült az asztalhoz, vett ő is a fazékból és nyugodtan falatozni kezdett.
— Miért nem adtál neki?
— Nem szereti. Majd megeszi később.
— Jaj, de kegyetlen vagy! Azt hiszed valamelyik kisöcséd? Ez francia séfek főztjén nevelkedett, nem éhezett, mint ti.
Adam elkomorodott, nem válaszolt, csak kanalazott szótlanul.
— Hol vannak most? — érdeklődött Szergej.
— Miután édesanyám meghalt, a nagyanyjuk magához vette őket. Amikor kiszabadultam a börtönből, írtam nekik Minneapolisba, ott laktak, még mielőtt lecsuktak. A levél visszajött: „A címzett elköltözött” felirattal. Ha megtalálnám a címüket, sem biztos, hogy beengednének a házba, főleg mióta megjártam a börtönt is. Az a hárpia gyűlölte édesanyámat, és engem is. Szerinte édesanyám a mostohaapám nyakába varrta magát, vele neveltetett engem, és őt okolta apám alkoholizmusáért is.
Adam alatt megreccsent a szék, amikor felállt. Szergejnek a torkába ugrott a szíve. Fölöslegesen. A melák csak elvette a kicsi tányérját, hogy bevigye neki. Ivan telefonjának csörgésére kíváncsian megállt a főnök mellett. Elég hangos volt a hangszóró, így kihangosítás nélkül is elkapott néhány szófoszlányt, amiből összerakhatta a mozaikot. Szergej is közelebb hajolt, hallgatózni.
— Beszéltem ismét a kölyök apjával — jelentette Vaszilij. — Hisztizett egy adagot, amikor megdupláztam a tétet, de végül beadta a derekát, egy feltétellel: fényképes bizonyítékot akart, hogy a fia él, ép és nálunk is van. Állítólag kapott két másik telefonhívást, amelyben váltságdíjat követeltek cserébe a fiáért.
— Nocsak, akadnak még élelmesek a világon — röhögött Ivan. — Folytasd!
— Megígértem neki, hogy megkapja MMS–ben. Az utasításokat, például hova vigye a pénzt, majd azután. Például vasárnap, sötétedés után, mert különben helikopterinvázió lesz a környéken, „véletlenül” mindnek arra lesz sürgős útja. Ezt már nem mondtam neki.
— Hétfő reggel ráér… Az MMS-t pedig megkapja.
— Naponta akar bizonyítékot.
— Legyen… — tette hozzá Ivan némi töprengés után. — Jöhetsz haza.
— Kész az ebéd? Mert kurva éhes vagyok!
— Két milla! Nem hiszem el! — ujjongott Szergej.
— Ne igyál előre a medve bőrére… Ez egy minden hájjal megkent ügyvéd — nyugtatta Ivan. — Nemcsak minden bíró, államügyész, rendőr és FBI-os a haverja, de a Jakuzától a Sárkányig és Cosa Nostráig feltehetően mindenkinek tett már szívességet. Lehet, nagybátyám is jobban tette volna, ha hozzájuk fordul…
— Ne lázongj… Te megúsztad szárazon akkor. Még csak fényképes és ujjlenyomatos igazolványod sincs a kopóknál. Más vitte el helyetted a balhét — tette hozzá Szergej suttogva, majd fennhangon folytatta. — A Sárkánynak és a többieknek mi a jelentőségük itt?
— Esetleg egyik este találkád lesz egy hangtompított lövedékkel, s akkor megtudod…
Eközben a „pincér” bement a hátsó szobába. Johnny a sarokban ülve szorongatta magához a Teddy macit. A hiányzó kerekű vonat „tehervagonja” tele volt babszemekkel, de árválkodott egy másik sarokban.
— Anyuhoz és Apuhoz akarok… — szepegte.
— Ahhoz még kell négyet aludnod. Ma csütörtök, holnap péntek, holnapután szombat, majd vasárnap, utána hétfőn nyitnak a bankok, édesapád ki tudja venni a sok pénzt, ideadja, s mi hazaengedünk. Gyere és egyél!
— Nem szeretem!
— Honnan tudod? Meg se kóstoltad…
— Nem szeretem a levest!
— Akkor szűrd ki belőle a húst és a zöldséget. Nem? Akkor nem… — indult Adam színészkedve az ajtó felé. — Te otthon is így válogatsz? Vagy még a tányért is lesepered az asztalról, ha valami nem ízlik? Én nem adnék egy hisztis kölyökért két millió dollárt, az biztos! Ivan mindjárt jön, lefényképez a telefonjával, és elküldi édesapádnak. Na, nem kóstolod meg?
Ivan ajtón átszűrődő érces hangja nem volt a legbiztatóbb perspektíva, így Johnny odaült az asztalhoz, és fintorogva belekanalazott az ukrán borscsba. Egy falat után szemrehányóan Adamra nézett, majd kihalászott egy húsdarabot is. A harmadik után már nem kellett biztatás, és láthatóan lekötötte az evés. A férfi kinyitotta az ajtót, és fényképezőgépet utánozva kezével, intett Ivannak, fényképezze le. A férfi nem állta meg, hogy ne ugrassa egy kicsit. Jó erős hangon szót rá:
— Na, mi az, vége a hisztinek? Ha kaviár nincs, jó az ukrán borscs is?
A hatás nem is maradt el. Johnny ijedtében magára kanalazta az éppen aktuális falatot.
— Ó, na, ne űzzetek sportot ennek a szegény kölyöknek a rémisztgetéséből… Van lelketek? Kétmillió dollárt kapunk érte, nem elég? — tolta ki Ivant a szobából Adam.
— Kellene szólni az apjának, toldja meg a váltságdíjat némi aprópénzzel a védelmi díj fedezésére — röhögött Szergej.
Adam nem szólt semmit, hanem nekiállt leszedni az asztalt. Amikor befejezte, bement Johnnyhoz is, aki közben kiürítette a tányérját.
— Kérsz még?
A kicsi bólintott. Adam kiment, és hozott még egy tányérral. Vaszilij toppant be sietősen.
— Neked nem maradt, Adam a részedet odaadta a „vendégnek”! — ugratta a belépőt Szergej.
— Ha ezt mind megeszi, kireped! — fordította a fazekat Szergej és Vaszilij felé, majd bement a gyerekhez. Megvárta, amíg Johnny befejezte, akkor megkérdezte:
— Jóllaktál?
Bólintás volt a válasz.
— Ízlett?
Hallgatás beleegyezés.
— Este is megeszed?
— Meg…
Miután a kis fogoly este is megette a borscsot, Adam mosolyogva kérdezte meg, már kifele tartva a szobából:
— Mikor ettél ugyanazt kétszer egy nap?
— Soha…
Adam kiment. Már kezdett sötétedni, amikor bement újra hozzá. Johnny egyik sarokban ült kicsire összehúzódva.
— Mi a hézag, kisöreg? Le kellene feküdni. Ma nappal nem aludtál, hulla vagy! Pucolás az ágyba! Né, hoztam a nadrágodat és bugyidat is, megszáradtak.
— Félek a sötétben! Anyuval akarok aludni… — kezdett Johnny pityeregni.
— Akkor égve hagyom a villanyt! — eresztette el a szülőkre való utalást a füle mellett.
— Világosban nem tudok aludni…
— Sötétben nem, világosban nem, akkor döntsd el, mit akarsz?
— Éjjeli lámpát…
— Az nincs. Na, lássuk, milyen lesz így… Telehold van… Nincs is egészen sötét. — A fiúcskán látszott, hogy nem elégíti a helyzet. — Mi lesz, ha egészen sötét lesz?
— Jönnek a farkasok… — suttogta.
— Szerinted melyik erősebb, a medve, vagy a farkas?
— A medve…
— És a szülők miért vesznek Teddy macikat gyermekeiknek, hogy velük aludjanak?
— Hogy védjék meg őket a farkasoktól?
— Szerintem is… Na, takarózz be szépen…
— Szúr a pokróc… Nincs rajta huzat…
— Más itt nincs. Aludj szépen — hagyta magára. Amikor egy idő után ismét benyitott, megkémlelni elaludt-e, Johnny az ágyon ült Teddy maciját szorongatva.
— Mért nem aluszol?
— Rajzfilm nélkül nem tudok elaludni…
— Na, gyere, ideülök az ágyad szélére, és mesélek én.
Odaült, majd próbált visszaemlékezni valamilyen gyermekkori mesére.
Piroska és a farkas… A három kismalac és a farkasok… Jaj, ne emlegessük a farkasokat, az nem jó… Egy álmos gyermek nem arra vágyik, hogy utolsó dolog, amit halljon: „És akkor a farkas nagyra tátotta a száját…” Ki a franc találta ki, hogy ilyent mondjon nekik altatóként? Baba Jaga[4]… Szép Cerceruska[5], Az araszember[6], Hófehérke… Zmej Gorinics[7]… Boszorkányok, sárkányok… Eh! Egyik sem jó altatónak. Énekelni nem tudok…
— Mesélek neked a két kisöcsémről, jó? — szólalt meg hangosan.
Hallgatás beleegyezés, ha rajzfilm nincs, jobb híján megfelel… Mintsem Adam kimenjen, s egyedül maradjon a sötétben…
Egy órába is beletelt, amire Adam kijöhetett a szobából.
— Elaludt… Már kezdtem kifogyni a történetekből… — fújt egyet megkönnyebbülve, a szobájába ment, majd egy párnával és hálózsákkal tért vissza.
— Mit akarsz azzal? — érdeklődött Vaszilij.
— Odafekszem mellé.
— A földre?
— Tudsz jobbat? Ketten nem férünk el azon az ágyon. A kölyöknek előreláthatóan rémálmai lesznek. Képzeld a helyébe magad… Ha nem alszom bent, egész éjjel nyivogni fog. Fél, nyugtalanul alszik, felébred majd, és biztos a WC-re is akar menni. Nincs kedvem reggel ismét a szarból kimosni, se szagolni még három napon át. Vagy te felajánlod?
[1] Budapesti tájszólásban babszemekkel. Mindkettő az irodalmi nyelv része (lásd”Az égig érő paszuly” és „Babszem Jankó” népmeséinket.) Mindkét szó kölcsönszó, a bab szláv, a paszuly pedig (ó)görög eredetű, feltételezett szláv közvetítéssel.
[2] Kanadai város, 143 mérföldre Seattletől.
[3] Az amerikaiak nem szoktak levest enni ebédre. A déli menü, a lunch nem a főétkezés, hanem az estebéd (vacsora), a dinner. Példa egy iskola „lunch” menüjére http://www.schoolfoodnyc.org/public/PDF_Handler.ashx?t=m&id=4204&name=K-8+Lunch+Menu
[4] A keleti szlávok feltehetően a finnugor komiktól vették át. Komi nyelven jaga erdőt jelent, tehát Baba Jaga az erdő anyját, egy boszorkányt jelöl.
[5] Erdélyi magyar népmese, de az őzzé varázsolt Cerceruska név román (cerb = szarvas) vagy szláv eredetre utal (-uska becézés)
[6] A Fehérlófia típusú mesék rokona
[7] A keleti szláv mesevilág sárkánya, akit Dobrina Nikitics győz le.