A 10.kötetem címadó verse
A vélt egységnyi, élt idő alatt,
– ami tán óra, perc, vagy pillanat –
valamit babrál valaki velem,
s kitágulózik bennem a jelen,
az idő lélegzik egy jó nagyot,
egy óriási luftballon vagyok,
és minden fehér, vakítón fehér,
aztán a semmi végül enni kér,
én nem látom, csak érzem a csodát,
hogy apróznak belőlem katonát,
s úgy szuszogok a terítékemen,
mint rendre tálalt, élő élelem,
sok kenyérfalat, szalonna darab,
s a történetek elfogyasztanak.
Legutóbbi módosítás: 2016.01.24. @ 09:45 :: Böröczki Mihály - Mityka
