Égbe vágytam lángot vinni,
földön kúsztam szüntelen,
szélvihar ha tépte álmom,
reggel koppant lelkemen.
Kézenfogva éj, és nappal
engem próbált, pofozott.
Meguntam, és ettől kezdve
ki pofoz, az én vagyok!
Ember, kinek fáj a bántás,
kinek most nincs semmije…
Kirabolva…meggyalázva…
Egy, mi maradt: van szíve!
