Mentsetek meg önmagamtól,
mert magányos éjjeleim
egén eltorzult Hold trónol.
Bent a csendes félhomályban,
szinte hallom növekedni
az őrület fojtó fáit.
Mozdulatlan, és szótalan
tűröm vakító ráncaim,
miközben csúfol a tükröm.
Ellep a reszketeg világ
ősrégi titkoktól terhes,
iszonytató valósága.
Lelkem dermedt falán, már csak
az élni vágyás utolsó,
halványuló nyoma dereng.
