Az aranykapu mellett n? egy fa,
Gyümölcsei a Csodát mutatják,
Levelei az elhagyatottság
Napjai — s haldoklás éjszakája.
Rügy és virág: a gyümölcsért nyílnak,
Gyökerét öleli a félelem,
És az emberi vért?l nedvesen
Súlyos ágai földre borulnak.
De nézd a gyümölcsöt! Íze-színe
Jobb, mint a bor — vagy jókor jött halál,
Mikor elég a gyászból, s nézd, a vár
Ott ragyog! Szeretve, lélegezve
H?ti ég? szívünk, hol megtalál
Minket a Dal, s a Szeretet fénye.
Arbor Vitae
Beside the golden gate there grows a tree
Whose heavy fruit gives entrance to the ways
Of Wonder, and the leaves thereof are days
Of desolation — nights of agony
The buds and blossom for the fruits to be:
Rooted in terror the dead trunk decays,
The burdened branches drooping to the clays
Clammy with blood of crushed humanity.
But lo the fruit! Sweet-bitter, red and white,
Better than wine — better than timely death
When surfeited with sorrow — Lo the bright
Mansions beyond the gate! And Love, thy breath
Fanning our flaming hearts where entereth
Thy Song of Songs with Love's tumultuous light.
