Karácsonyi kalácsom
fahéjas illatára
feltolulnak mind
a régi képek.
Kopott,
töredezett szegélyük
letűnt világra
emlékeztet.
Gyermekkoromban
vidáman kacagtunk együtt
a hóban.
Kedves családi esteken
csak lelkünk volt
meztelen,
míg áhítattal vártuk
Megváltónkat.
Nem volt bennünk
bűntudat,
sem kétség,
csak mindig rengeteg
reménység,
mely erős hitünkből
s szeretetből fakadt.
A múlt elillant.
Új Karácsony,
más illatok,
hiúbb remények.
Csak Megváltónk
a régi.
Ő nem hagy el soha.
Legutóbbi módosítás: 2015.12.21. @ 20:01 :: Márkus László