Szabó-Kiss Beáta : Úton-útfélen I.

Nyomtatás

A kocsi felbőgött, majd kikanyarodott az országútra és száguldott. Magda és István feltekerték a zene hangerejét, s élvezték a sebességet.

Végre elérkezett a nyaralás ideje, egy hétig azt tehetnek, amit csak akarnak. Nem kell hívásokat fogadni, ha úgy tartja kedvük, akár ki is kapcsolhatják a telefont.

Magda nézte az autópályát, a csíkok szinte összemosódtak a sebességtől. Boldog volt, felszabadult, úgy érezte, hogy semmi baj nem történhet. Aztán egyszer csak István szólalt meg:

— Mi ez a hang?

— Nem tudom — válaszolta Magda. — Milyen hang?

— Ez a kerregés. Nem igaz, hogy nem hallod!

Magda elkezdett fülelni a kívülről jövő, érces hangra, ami nem sok jót ígért az elkövetkező utazásra.

— Itt le tudunk menni az autópályáról — mondta István, és a kormányt az éppen mellettük elinduló lehajtósáv felé húzta.

Amikor végre csendesebb útszakaszt találtak, megálltak, és István kiugrott a kocsiból. Lehajolt az autó alá, majd hangosan felkiáltott:

— Nem hiszem el! Leszakadt ez a műanyag, itt, ni! Teljesen odalóg az első kerékhez, már el is kezdte leradírozni a gumit!

Közben Magda is kiszállt, és gondterhelten megállt István mellett.

— Akkor most mi lesz? Fel tudod kötni? — kérdezte Magda.

— Fel, magamat kötöm fel mindjárt — mérgelődött István. — Nincs nálam sem drót, sem ragasztó, persze a szerszámokat sem hoztam el. Direkt kérdeztem a szervizben, hogy minden rendben van-e. Nem hiszem el! Azt hiszem, műszakilag nincs baja a kocsinak, de a kereket teljesen bedarálja ez a műanyag, ha így hagyjuk.

— Akkor most hogyan tovább?

— Gondolkodom. Várj, megnézem a csomagtartót, hátha találunk mégis valamit.

István a csomagtartóhoz sietett, felnyitotta, és egy ideig kotorászott. Majd mérgesen becsapta.

— Semmi használható — mondta végül. — Hogy miért nem tettem be a szerszámos készletet! De ki gondolta, hogy ehhez az autóhoz is kell!

Az autót nemrég vásárolták, és a biztonság kedvéért elvitték a szervizbe, ahol alaposan átnézték, nem találtak semmi rendkívülit; valóban okkal feltételezhették, hogy nem lesz szükség szerszámokra.

— Nincs más választásunk, csengessünk be ebbe a házba, és kérdezzük meg, van-e egy kis drótjuk vagy ragasztószalagjuk —, és István a puszta közepén álló egyetlen házra mutatott.

Beültek az autóba, és lassan elindultak, majd megérkeztek a kapu elé. István kiszállt, és becsengetett. Egy középkorú hölgy pillantott ki a kerítésen, nagyon mogorvának tűnt, mint akinek éppen valami kedves elfoglaltságát zavarták meg. István elmagyarázta, mi történt, mire a hölgy olyasmit motyogott, hogy máris szól a férjének.

Nemsokára megérkezett egy szemüveges, jókedvű úr. István elmagyarázta neki is, mi történt, ő pedig a világ legtermészetesebb módján közölte, hogy máris kinyitja a garázskaput, hogy be lehessen állni. A fiatalok nem értették egészen pontosan, miért nem maradhat kint az autó, hiszen csak drótot és csípőfogót kértek, nem kell befogadni őket, de végül csak sodródtak az eseményekkel.

Magda az utóbbi időben úgy érezte, hogy semmi kedve tovább élni. A hétköznapokat szürkének és egyhangúnak látta, a munkahelyét unalmasnak, az embereket idegesítőnek. Még az Istenbe vetett hite is megingott, nem értette, hogy miért nem sikerül semmi, amit eltervezett. Férjével sokat veszekedtek, és ettől a nyaralástól azt remélték, hogy végre egy kicsit újra összemelegednek. Eddig a pillanatig. Magda elméjében végigjátszódott, hogy bizonyára, több órányi kínszenvedés után összetákolják az autót, majd, mivel ilyen hosszú útra drótokkal rögzítve nem lehet tovább haladni, haza kell menniük, és az autószerelővel tisztességesen rendbehozatni. Legalább egy nap késedelem, de lehet, hogy több. A másik választás, hogy elkezdenek a környéken autószerelőt kutatni, akit ki tudja, hol találnak, és közben, persze megint veszekedni fognak. Az egész nyaralásnak annyi.

Fogalma sem volt, hogy ebből a helyzetből miként lehetne gyorsan kimászni, ezért inkább nem szólt semmit. Némán meredt maga elé, és utolsó erejét összeszedve, elmotyogott egy imát. Úgy érezte, hogyha most haza kell mennie, valóban nem éli túl az elkövetkezendő időszakot.

Közben kinyílt a garázsajtó, a szemüveges úr pedig intett, hogy be lehet állni. Magda nem hitt a szemének, amikor benézett. Egy teljesen fölszerelt műhelyt látott.

— Maga autószerelő? — kérdezte a csodálkozástól remegő hangon, majd Istvánra nézett, aki nem jutott szóhoz.

— Igen. Miért? — kérdezte a szemüveges úr.

— Ez fantasztikus! Akkor van megfelelő szerszáma is!

— Igen. Leveszem az autóról a sérült részt, és mehetnek tovább, fél óra alatt kész vagyunk. Csak esztétika az egész. Otthon ráérnek megcsináltatni rendesen.

— Akkor nem kell hazamennünk! — Magda megölelte Istvánt, majd a szemébe nézett, és úgy érezte, hogy rég nem tapasztalt boldogság öntötte el.