“Az ember néha éppen azon az úton találkozik a végzetével, amelyen el akarja kerülni.”
Jean de la Fontaine
A késő este bársonyfeketébe burkolta a várost, elfedte felhőkkel a csillagokat. Lassan kigyúltak a villanylámpák fényei az utcákon, itt-ott az ablakokban is megvillantak.
Kata már régen felkapcsolta az állólámpát a fotel mellett. Olvasott.
Most, hogy véget ért a történet, ölében nyugtatta a könyvet és lehunyta a szemét. Táncoltak előtte a betűk. Az utolsó mondat: „… úriember maradt élete végéig.”
Elgondolkodott. Vannak még ilyen emberek?
Eszébe jutott a férje, milyen kedves, udvarias ember volt, amikor megismerte.
Zoltán egy jól működő magánvállalkozást vezetett, ő pedig tanított a helyi általános iskolában. Egy alkalommal megkérte Zolit egy régi kedves barátja, hogy hozza el fiát az iskolából.
Akkor találkoztak először. Szerelem volt első látásra, röviddel ezután házasság lett belőle.
Sokan irigyelték őket, főleg amikor megszületett lányuk Bori. Zoli még házasságkötésük után is virágot hozott, meg apró ajándékokat, alkalom sem kellett hozzá.
Aztán később? Elmaradtak az apróságok, megszaporodtak a barátok. Bori azóta már középiskolás.
Egy éve vált el alkoholista férjétől.
Nem is értette, hogyan jutottak el addig, hogy a férfi először hetenként, aztán naponta részegen jött haza.
Kezdetben csendesen lefeküdt aludni, később már nem így volt, valami jelentéktelen apróságért kiabálni kezdett a kislánnyal, Kata a védelmére kelt, ekkor csattant el az a bizonyos pofon.
Döbbenet követte, Bori befutott a szobájába, ő elsápadt, de tudta mit fog tenni.
Zoltán nem vitatkozott a válóperes tárgyaláson. Addigra kijózanodott, szégyellte magát, de akkor már hiába, felesége nem békült.
Ingó- és ingatlan vagyonukat megfelezték, Borit az édesanyjának ítélte a bíróság. Mivel Zoli a tárgyalás után elköltözött, azt hitték, nyugodtan élhetnek.
Így volt ez egy hétig, aztán egy késő estén Zoli bezörgetett az ablakon. Nem is tudta, volt férje hogyan jutott be a kapun, hiszen zárat is cseréltetett. Nem engedte be, ezért fellármázta az utca alvó lakóit. Bori félt. Így telt álmatlanul a fél éjszaka.
Szombat következett. Reggel Kata sokáig keresgélt az interneten, míg egy távoli megyeszékhelyen talált valamit. Egy iskolában tanári állást hirdettek. Másnap elküldte a pályázatát.
Épp időben. Pár nap múlva megjött a válasz.
— Oda kell utaznom — mondta Borinak —, velem jössz! Ha minden jól sikerül, keresünk lakást is.
— De itt a házunk, anya… — Bori szeretett itt élni, itt voltak a barátai, ám félt is… az édesapjától félt. Rábólintott hát az utazásra.
Indulás előtti éjszaka mindketten nyugtalanul forgolódtak az ágyukban. Arra gondoltak, várja őket egy új élet, abban az ismeretlen városban.
Talán álmodtak is valamit, de az álom meg sem közelítette a valóságot, azt, ami ott messze várta őket…
Folytatása következik
Legutóbbi módosítás: 2016.01.09. @ 16:45 :: Sonkoly Éva