P. Tóth Irén : Geo Dumitrescu: A lövés szabadsága

Nyomtatás

A fekete gödörben, talán épp egy temetőben,

emberek, fegyveres barátaim, hallgatták saját suttogásaikat –

mind piszkos volt és sovány, patetikus mint Skakespeare-nél,

töltényeiket és napjaikat számolgatták, reménykedve

egy éjszakai támadásban.

Akkor előbukkant sisak nélkül a hold, valahonnan

a szöges sötétségből;

de az emberek nem borultak arccal a földre,

hanem cigarettára gyújtottak, a lövés

szabadságáról beszélgetve,

kényelmesen támaszkodva a fekete gödörben,

vagy tán éppen egy-egy sírkőre.

Biztos vagyok benne, hogy én voltam az egyik –

egyébként ma megtaláltam a fiókban

mindenféle iratok mellett,

huszonnégytöltényes huzagolt pisztolyomat,

mellyel részt vettem, Trebizonda ostromában,

ha nem tévedek.

Istenem, micsoda tetteket hajtottam végre akkor!…

Mint egy Sadoveanu-hős, vitéz voltam és bátor;

emlékszem, vagy háromszázhatvan ellenséget öltem

egyetlen ostrom alatt –

ah, még ma is hallom dühös és diadalmas

rikoltásom!…

Waterloo-nál szerencsétlen ripacs Bonaparte-val voltam,

egy évszázad küszöbén egyensúlyozva,

vitézen és haszontalanul, kegyetlenül raccsolva,

akkor is harcoltam – mi mást tehettem volna?

*

Ujjaik rég elszívott cigarettát szorongattak,

a fekete gödörbe kövekként hulltak az utolsó szavak,

Fegyveres, patetikus barátaim elképedve hallgattak,

kényelmesen nekidőlve a síroknak.

Párhuzamosan, alattunk, emberek álmodták örökálmukat –

és ők minden vérfürdő után a lövés szabadságáról

beszélgettek!…

De huszonnégytöltényes pisztolyomon ugyanolyannak tűnik a hold,

mint mikor részt vettem Trebizonda ostromában,

ha nem tévedek!…

(1943)

Libertatea de a trage cu pușca

În groapa neagra, poate chiar într-un cimitir, 
oamenii, prietenii mei înarmati, îsi ascultau propriile soapte —
toti erau murdari, slabi, si patetici ca în Shakespeare, 
îsi numarau gloantele si zilele si nadajduiau 
un atac peste noapte.

Atunci, a iesit luna, fara casca, de undeva 
din bezna ghimpata;
dar oamenii n-au cazut cu fetele la pamînt, 
ci au aprins tigarile, discutînd despre libertatea 
de a trage cu pusca, 
rezemati comod în groapa neagra sau poate 
chiar pe câte-o piatra de mormînt.
Sunt sigur ca unul din ei eram eu —
de altfel, astazi mi-am gasit în sertar, printre
manuscrisele fel de fel, 
pistolul meu ghintuit, cu douazeci si patru de focuri, 
cu care am participat la asediul Trebizondei, 
daca nu ma-nsel.

Doamne, ce de ispravi am mai facut si-atunci!…
Ca un erou din Sadoveanu, eram viteaz si crud:
tin minte sa fi ucis trei sute saizeci de dusmani 
într-un singur asalt —
ah, racnetele mele de mânie si triumf si-acuma 
mi le mai aud!…

La Waterloo eram cu bietul Bonaparte cabotinul, 
rostandizând pe pragul unui veac;
viteaz si inutil si graseiat la culme, 
luptam si-atuncea — ce era sa fac ?

*

Degetele strângeau o tigara fumata de mult.
În groapa neagra, ca niste pietre, cadeau ultimele cuvinte.
Prietenii mei înarmati si patetici ma ascultau uluiti, 
rezemati comod de pietrele de la morminte.

Paralel cu noi, dedesubt, oameni îsi dormeau vesnicia —
si ei discutau despre libertatea de a trage cu pusca, 
dupa fiecare macel!…
Dar, pe pistolul meu cu douazeci si patru de gloante!, luna mi se pare aceeasi
cu care am participat la asediul Trebizondei, 
daca nu ma-nsel!…