festmény Ódor Tünde
Belaknám lelkedet, ezer egymásból nyíló szobád van.
Várúr vagy, levetted régóta mesterszakállad, és simára
borotváltad, hajnalban érkezel haza, két világ polgára;
vállalt a szerelem. Lehozom elgurított csillagaid, nézz
bátran szemembe, virtuális rituálékból a szó kifogyhat,
de megmarad kőfalakba lyuggatott vakablakokban, így
jöttem hozzád, napszakok, éjjelek követeként, Judit is
lehetnék, hiszen kinyitottam a legszentebb titkos kapud.
Engedj tanítványt szívedbe férni, bátorság-e megpihenni
angyalok karja közt? Amíg bennünk a főpapok döntenek,
egyesülnek a megoszthatatlan túlérzők, elvérez a bánat,
engedjük e szemekkel ránk vetíteni sajátos koponyánkat.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:54 :: Marthi Anna
