Ha majd megérkezel hozzám, ne is szólj semmit:
üzenjen hadat szemed néma vágyú lángja.
Amíg tíz fürge ujjad egy övcsatot felnyit
pillanatok serege hal meg – de ki bánja?
Ruhaszövet hasad és repülnek a gombok,
szilajon kalandoznak ujjak, körmök, ‘s ajkak
ostroma alatt áll hamvas nyak, orca, homlok.
Ilyenkor vad borzolgatás dukál a hajnak.
Támadj le féktelen és lökj ide az ágyba,
légy a dominám, ágaskodj, terpeszkedj fölém.
Édes kebled halmait add végre a számra
és élvezzük a forróságot egymás ölén.
Felettem rezgő tomporodat hadd öleljem,
vigyázzunk: egyetlen csepp nedvünk se vesszen el.
Míg selymes bimbóidon körbejár a nyelvem,
tudhatom, egyetlen porcikánk sem vesztegel:
támadunk és visszavonulunk, ha szükséges,
vad ritmusunk felrobbant benned, mint lángpallost.
Foglalkozni mindössze azzal vagyok képes,
hogy még egy csatát állva, újra kívánlak. Most.
Legutóbbi módosítás: 2016.02.25. @ 12:30 :: Schifter Attila
