Mintha a természet minden évben elmondaná nekünk, hogy velünk van fájdalmunkban, örömünkben, a születésben és az elmúlásban. Évente pedig újjászületik, bizonyos dolgokban folyton ismétlődik,
másokban azonban változhat, így minden év egy külön személyiség.
Összeállításomban általános jellemzőket gyűjtöttem össze.
Az élet ezen felosztása kizárólag saját, szubjektív véleményen alapszik, klasszikus életútra vonatkoztatva.
Február
Csecsemőkor
„Kis hóvirág, hívja a meleg ég, de ó, jaj, minden olyan puszta még! Künn zord a tél, de hajtja már a vágy. Kinyílna már, nem kell a langyos ágy.”
Részlet: Carl Maria von Weber: Lány az első hóvirághoz c. dalból
Megjelennek az első tavaszi napsugarak. Tél van, de a tavasz illata már a levegőben kering. A madarak csicsergése is felszabadultabb. Az emberek áhítoznak a melegre, megelégelték a téli ruhát, a szobában elfogyasztott teákat, szabad levegőt és napfényt igényelnek; vége a farsangnak, és a vágyakozás érzését a nagyböjt is erősíti. A csecsemőket is valami hasonló sóvárgás jellemzi; a szülők nagy része valószínűleg be tudna számolni olyan esetről, amikor gyermekük vigasztalhatatlanul ordított, amíg ebédeltek, sétáltak, vagy bolondoztak a nagyobb testvérrel. Elérkezett az idő, amikor a babának már nem elég a jó meleg anyatej, új ízekre és nagyobb térre vágyik: mozdulni, járni, beszélni, megismerni a világot. Ki van éhezve az újdonságokra, léptei azonban lassúak, bizonytalanok. Kétségbeesik, amikor nem értik a szavát, vagy ha nem tud odamenni a hintához, ami olyan távolinak tűnik számára. A kis virág ki szeretne nyílni, de még nem tud. Várni kell.
Legutóbbi módosítás: 2016.02.29. @ 10:47 :: Szabó-Kiss Beáta