Vandra Attila : Őseinkről mesél(ne) a sárkány 2/1

Nyomtatás

          Mi is a sárkány?

Bár egy indokínai óriásgyíkot komodói sárkánynak hívnak, e szó hallatán általában egy szárnyas hüllőszerű mitológiai lényre asszociálunk. Feltehetően dinoszaurusz leletek ihlethették a kitalálóit. Pont azért, mert fantázia szülötte, sokféle alakot ölthet. Nehéz körülhatárolni, hogy mely mitológiai lények tartoznak vagy zárhatók ki a sárkány fogalmából. Akad közöttük:

          — gigantikus kígyó (Typhon),

          — óriás bélféreg (a mongol olgoj-khorkhoj),

          — többféle állat részeit egyesítő lények, (thai sárkány),

          — saslábú, villás nyelvű szárnyas sárkánykígyók (angolul wyvern, franciául guivre. Az elnevezés a viperára vezethető vissza), amelyeknek nem tör elő láng a szájából,

          — négylábú, többfejű, denevérszárnyú, gyakran lángot lehelő hüllők (ezek a valódi sárkányok, angolul dragon),

          — sőt emberként viselkedő, vagy emberevő humanoid óriások (angolul ogre), néha többfejűek.

          Az európai nyelvekben (görög, albán, örmény, germán, latin) a sárkány neve a görög drakonból ered, ami görögül kígyót is jelenthet. Ugyanakkor egyes nyelvekben a sátán neve is innen származik (például a román drac[1]). A perzsa azsdaha szintén rokon vele. A szláv nyelvekben többféle sárkány van: a drakon és azsdaha mellett van zmej (smok), a románban pedig ismeretlen eredetű a balaur[2]. A legtöbb török nyelv átvette a perzsáktól az azsdahát, de a yilant (kígyó) is használják sárkány értelemben. Egyes északnyugati köztörök (kipcsák) nyelvekben használatos a „sazagan” is, amelyből a csuvasban rotacizmussal (a z betű r-ré alakul) saragan lett, állítólag ebből alakult ki a magyar sárkány.[3] Nekem vannak fenntartásaim, ugyanis a kun, kipcsák, kihalt, a török, a csuvas, a tatár, a baskír, a kazah és a kirgiz Glosbe-szótárban nem találtam a sazagant, a kun és a baskír pedig a magyaroktól is átvehette a szót… Mindenesetre a sárkány szavunk nem finnugor. Az észtek lohe, a finnek pedig lohikäärme (sárkánykígyó, käärme = kígyó) néven emlegetik. Feltehetően a szó az óskandináv mitológia Loki istenének nevét rejti, aki Jörmungadr sárkány apja. A finn wikipédia szerint a finneknek nem is volt szavuk a sárkányra, a lohikäärme új keletű szó nyelvükben. A volgai finn, permi és obi-ugor szótárakban nem akadtam a sárkány nyomára. A Mitológiai enciklopédia (Bp. 1988.) szerint nincs olyan szereplő a finnugor hitvilágban, akit sárkánynak hívnának. Viszont vannak mitikus, meghatározatlan formájú szellemlények, akiket akár sárkányoknak is hívhatnánk. Az erdő, a mező stb. szelleme elég ijesztő lény lehet, ha szembejön velünk. Egy másik etimológiája a szónak szintén török (csuvas) eredetet sugall, sár-kán fehér kánt jelent csuvasul (sár = fehér, de csak a csuvasban). Emellett szól az, hogy honfoglaló őseinknél létezett egy sárkány nevű törzsi tisztség[4], csak ezután vált az indoeurópai „dragon” szinonimájává.

          Két ellentétes sárkánykultúra van. Az egyik a keleti, a másik a nyugati (európai). Lássuk a keleti sárkányokat:

          A japán sárkányok (ryu) vízistenek, akik többek közt az esőért feleltek. Szárnytalan, három karmot viselő, hatalmas hüllőkként ábrázolták őket.

          A vietnámiak eredetlegendájuk szerint egy tündértől és egy sárkánytól (rồng) származnak.

          A koreai sárkányok (yong) jóakaratú, beszélni képes, intelligens lények, és esőt hoznak, akárcsak a japán sárkányok. Eredetileg imugik voltak, vagyis óriás kígyószerű alacsonyrendű sárkányok, amelyek bizonyos feltételek között teljes értékű sárkánnyá képesek alakulni.

          Bhutánban a Druk egy „villám-sárkány” (Thunder dragon), és az ország nemzeti jelképe.

          A kínai long Zhou Chong-Fa archeológus szerint a villám hangját utánzó szó. A japán, a koreai, és a vietnámi sárkányt a kínai ihlette. A kínai állathierarchiában a legmagasabb rangú lény és a császár személyéhez köthető. Egyike a kínai kalendáriumban szereplő tizenkét állatnak.[5] (A császárnő állata a szintén mitikus fenghuang madár, az „augusztusi kakas”). Sok ábrázoláson e sárkány szarvasagancsot visel, feje pedig nem hüllőszerű, hiszen foga van.[6]

          Kambodzsa nevét egy sárkányszerű kígyóról kapta, akitől a legenda szerint származnak.

          A laoszi csőrös sárkányok az ország védelmezői.

          Talán a legkülönlegesebb sárkánykultúrával Thaiföldön találkozhatunk. A thai sárkányok természetfeletti erővel rendelkeznek, vizet hoznak, templomok védelmezői, valamint a remény és hosszú élet szimbólumai. Kilenc jellemzőjük van: több kaméleonszerű fejük, halszerű pikkelyük, szarvasagancsuk, nyúlszemük, vízibivaly-szerű fülük, kígyószerű nyakuk, sas-karmuk, tigrismancsuk, és kagyló hasuk[7].

          A burmai sárkányok (nat) intelligensek.

          Tibetben a sárkányok a tavakban és földalatti folyókban laknak, és kincsek védelmezői.

          A türkmenisztáni legenda szerint egy sárkány a helyiekhez fordult segítségért, amikor egy kőszáli kecske szarvai megakadtak a torkán. Köszönetként két sárkány aranyat és drágaköveket ajándékozott nekik abból a kincses barlangból, amelyet őriztek. A helyiek ebből építették fel az Annau mecsetet. Bár az iszlám vallás tiltja bármilyen élőlény (és ember) ábrázolását a mecsetekben, a két „szponzor” képe ott díszeleg a mecset falán. [8]

          Ami közös ezekben a távol-keleti sárkányokban, hogy jó akaratú lények, és nincs szárnyuk. Az indiaiak, már nem feltétlenül azok.

          Ezzel szemben az indoeurópai kultúrában jellegzetes elem egy isten vagy egy hős harca egy, a gonoszt megtestesítő sárkány ellen, amelyet végül a főhős legyőz. Az ókor sárkányai kígyószerűek, az újabbaknak gyíkszerű lába van, és denevérszárnyuk. Fejük sem feltétlenül kígyószerű. Lássunk néhány ilyen harcot:

          — Görög: Zeus/Typhon, Kronos/Ophion, Apollo/Python, Héraklész/Hydra, Perszeusz/Ceto, Bellerophontész/Kimera,

          — Skandináv: Thor/Jörmungadr, a hatalmas szörny és Beowulf/sárkány

          — Indiai: Indra/Vrtra

          — Perzsa: Garsaszp/Azsdaha

          — Szláv: Perun/Veles, Dobrina Nikitics/Zmej Gorinics

          — Román: Făt Frumos/Zmeu

          — Hittita: Tarhunt/Illuyanka

          Érdemes kiemelni, hogy Zeus, Thor, Perun és Tarhunt is villámszóró isten.

          A környéken más népek mitológiájában is akad hasonló történet

          — Mezopotámia: Marduk (Anu)/Tiamat (akit többfejű sárkányként ábrzoltak).

          — Sumér Ninurta/ Usumgallu, a harcias sárkány, Mušmaḫḫū az előkelő sárkány, illetve a hétfejű sárkány. (Ninurta sorban legyőzte őket).

          — Egyiptom: Ra/Apep

          — Levant: Baal (El)/Lotan (Yam-Nahar)

          — Zsidó vallás: Yahweh vagy Gabriel/Leviathan vagy Tannin

          — Keresztény vallásban: Krisztus illetve Mihály arkangyal/ a Sátán (ahol a Sátán egy hétfejű sárkány alakját ölti, mindegyik feje egyik főbűnt szimbolizálva), Szent György/a Gonoszt jelképező sárkány (ennek nincs hét feje).

          A zoroaszteriánus vallásban Zahak, a sárkány (Aži Dahāka) a gonosz megtestesítője, Angra Manyu, a romboló szellem a fia.[9]

          A zsidó vallásban a sárkányt „tengeri szörny” vagy leviathán alakban találjuk meg.

          E démoni sárkányképet alkotó vallások tanításai begyűrűztek oda is, ahol eredetileg „pozitív sárkányok” éltek. Az ellentmondást sok helyen úgy oldották fel, hogy többféle sárkányuk volt, megtartva a régi legendákat, és átvéve az „újakat” is. A tévedés elkerülése végett többféle nevük is lett. Mi is használjuk a sárkányt, a sárkánykígyót, sőt táji jelleggel a szlávból (feltehetően a lengyelből) átvett zmokot is.

          Az indiai naga (kígyót is jelent) a Mahabharata, az indiai eposz szerint minden élőlény ellensége. Ezzel szemben a hinduizmus természeti szellemeknek, továbbá a források és folyók védelmezőjének tekinti őket.

          A közép-ázsiai török népek hite szerint a sárkányok (evren vagy ebren) az erő és hatalom jelképei, és még ma is élnek a szent hegyekben, mint a Tien Shan (amint ők nevezik Tengri Tag = Tengri isten hegye) és az Altáj-hegység. A sárkányok — még ha nem is tekintették őket istenségeknek — Tengri istent szimbolizálják.[10] (Az iszlám felvétele előtt a török népek vallása, mint a legtöbb sztyeppei népé a tengrizmus volt. (A honfoglaló magyaroké is). Az evrenek lángot fújnak, nincs szárnyuk, inkább kígyókhoz hasonlítanak (kivéve a lángfújást).

          Az iszlám a sárkányokat Allah eszközének tekinti, amelyikkel megbünteti a hitetleneket. Szerintük az Ítélet Napja előtt Allah kilencvenkilenc sárkányt küld a földre a bűnösök megbüntetésére, mindegyik sárkányt kilencvenkilenc hétfejű kígyó alkotja.[11]  Épp ezért a török népek nem saját nyelvükön (yilan), hanem perzsából átvett szóval (azsdaha) illetik a sárkányokat.

          Egy közép-ázsiai legenda szerint Oguz kán, Qara kánnak, a türkök vezérének fia, amint megszületett, tudott beszélni, s anyatej helyett kumiszt (lótejből erjesztett alkoholtartalmú italt) kért és húst. Negyven nap alatt természetfeletti erejűvé nőtt. Akkoriban a türköket egy Kiyant nevű sárkány terrorizálta. Miután megölte a sárkányt nemzeti hőssé vált. [12]

          Bár a japán sárkányok pozitív legendahősök, ők is harcolnak velük. Jamata no Orocsit (八岐の大蛇, „nyolcágú” óriás kígyó), a sinto vallás viharistene, Szuszano győzte le.[13]

          A mongoloknál a gonosz sárkány szerepét Olgoi Korkhoi a halálos bélgiliszta vette át. A Világ-kígyó (Világsárkány) eredetileg árt az embereknek, de miután Ocsirváni a Szümber-hegy köré tekerte és legyőzte, megszelídült, és ő lett a vizek ura.[14] Fekete Lúsz (lú = sárkány) jellegzetes mongol népmese, őt eszével a „kétarasznyi emberke”[15] győzte le. A többi mongol sárkánymese már erősen magán viseli az indiai Mahabharata és a buddhizmus hatását.[16] (Érdekességként egy ukrán népmesében is találunk hasonlót, amikor Iván a sárkányölő is eszével jár túl a sárkány eszén, amelyik végül elmenekül.[17]

          Yalpaghan kán az altáji és török népek hétfejű sárkányistene, a sárkányok kánja.

          A volgai tatároknak kétféle sárkányuk volt. Aq Yilant (szó szerint fehér kígyó) Sahmaraként is említik (az összetett név perzsa eredetű, jelentése a kígyók sahja), Yalpaghan kánt juttatja eszünkbe. Rendszeresen tanácsokkal látta el, és megajándékozta a hősöket, ezáltal a kínai sárkányhoz hasonlít. Ezzel szemben Zilant (a név a török yilan-ra vezethető vissza) a tatárok a perzsa eredetű azsdahaként, vagy azsdaha-yilanként említik. Jelleme a nyugati sárkánykígyókra (wywern) meg a szláv sárkányokéra hasonlít, gonosz. Mivel az iszlám tiltja az állatok ábrázolását, csak az orosz uralom alatt lett Kazan város jelképe.[18]

          A szibériai tatárok legendáiban és meséiben Yilbegän hol szárnyas sárkányként, hol emberevő óriásként (ogre) vagy behemótként jelenik meg, amelyik egy kilencvenkilenc szarvú ökrön lovagol. Egyes történetekben több Yilbegän szerepel, amelyek Altan Sibaldainak az „arany boszorkánynak” a fiai, és az alvilágban élnek. Egyes mesékben megjelenik a Yilbegänek királya akit Yelmogusnak hívnak.[19]

          A jellegzetesen csuvas sárkány Věri Şělen (tűzsárkány), amelyik a volgai bulgárok iszlám előtti legendáit tükrözi. Több feje van, és tüzet okád. A legenda szerint Bilär város alapításakor egy nagy kígyót találtak a környéken. Amikor meg akarták ölni, szárnyakért könyörgött, s miután kívánsága teljesült, elrepült a környékről. A legenda jól illik a volgai bulgárok hitvilágába, akik nem ölték meg a kígyókat. Meséikben megjelenik az azsdaha is, a perzsa sárkány. A „gonosz sárkány” szerepét legendáikban és meséikben Arsuri, egy erdei démon vette át, amelyik időnként kígyóvá alakul.

          A baskírok a tizenkét isten (állat) közé sorolták, akiket őseiknek tartottak. A kígyónak kiemelt helyzete volt náluk, mert a sárkány volt a királyuk. A sárkány „luu” nevét a kínaiaktól vették át (akárcsak a mongolok), majd később a perzsa eredetű ezsder vagy evren néven emlegették. Utóbbi név arra a képességére utal, hogy képes saját farkába harapni, így jelenik meg a legősibb hsziungnu ábrázolásokon is. A kínai eredetű „jó” sárkány hamar „aklimatizálódott” a sztyeppén, bár egyes török népek (azerik, üzbégek, türkmének) nem fogadták el, és náluk helyette a tizenkét állat kalendáriumában a krokodil vagy a hal volt. [20]

          Ezzel szemben Asztrahán város alapításakor egy hatalmas sárkánytól (azdarkha) rettegtek az emberek, amíg egy hős kán meg nem ölte, ezért a várost Azdarkhannak nevezték el.[21]

          Az orosz sárkányoknak (Zmej) hárommal osztható számú fejük van, és jellegzetesen indoeurópaiak. Ilyen például Zmej Gorinics, amelyeiket Dorina Nikitics győzőtt le. Más sárkányoknak törökös nevük van (például Tugarin Zmejevics), és a sztyeppei ellenségeket (törökök, mongolok) szimbolizálják. Egyeseknek visszanő a fejük, mint a lernai hidrának.

          Ám a délszlávoknál már kétféle sárkány jelenik meg, a zmej és az azsdaha/hala. A románoknál is kétféle van, a zmeu és a balaur. Míg az első, bár általában negatív szereplő, de nem feltétlenül minden szempontból gonosz, intelligens és gazdag (kastélyai vannak), az utóbbi az. A zmej nem feltétlenül negatív. Ljubliana város jelképe is zmej, sőt Balkánon egyes nemzeti hősöket is sárkánynak tartottak ilyen Husein-Kapetan Gradašćević (bosznia sárkánya) és a szerb Vuk Grgurević, akit ‘Zmaj-Ognjeni Vuk’ (Vuk, a tüzes sárkány) néven is ismertek. A bulgároknak egy harmadik fajta nősténysárkányuk is van, a lamya.

          Hogy a keleti „pozitív” sárkány ország (Kambodzsa), szigetek (Ryu-Kyu), a kínai császárok és mások jelképévé vált, nem meglepő. Számomra az tűnik paradoxonnak, hogy hasonló karriert futott be a keresztény Európában is, ahol a sátán jelképe, amelyet le kell győzni. (A sárkányt legyőző Szent György, mint jelkép — például Moszkva címerében — már érthetőbb). A negatív jelkép ellenére lovagrendek (sárkány lovagrend, lásd Vlad Dracul), hadtestek, ezredek[22], országok (Wales, az első évezredben Wessex), nemesi, sőt királyi családok (Anglia, Spanyolország, Szerbia, a legendás Arthúr király), városok (London Ljubliana) választották címernek a sárkányt. Ám a legnagyobb „sárkánysűrűséget” Az egykori Magna Hungaria környékén (Volga-Urál terület, tatárul Idil-Ural), a mai Chuvasia, Tatárföld, Baskíria, Mariföld, Udmurtia, Mordvinföld legnagyobb városainak jelvényei mind tartalmazzák Zilant, a tatár sárkány képét. Kazanban, Tatárföld fővárosában lépten-nyomon Zilant ábrázolásaiba botlunk.

          Nemcsak Távol-Keleten, Európában is találunk olyan népeket, akiknek a neve kapcsolatba hozható a sárkánnyal. Mindahány kihalt nép, és mindahány külső megnevezés, vagyis mások nevezték őket így (mint Magyarországot az idegenek Hungarianak, Ugrilainennek). Mindahány a szarmatákkal rokon nép. Például a dahák (sárkány perzsául azsdaha), a dákok (görögül dakoi vagy daoi, a sárkány pedig drakosz), sőt talán a trákok is (ógermán trahho, de németül már Drache), bár az ő nevüket inkább Árész fiáról Trax-ból vezetik le (Arész állítólagos kardját is Trákiában őrizték, ahol nagy kultusza volt). Daoi frigül (ókori kisázsiai nép) farkast jelent, ezért nevüket sokan a farkassal hozzák kapcsolatba. Alátámasztani látszik ezt a harci jelvényük, amely farkasfejű, hüllő alakú volt. E jelvénynek az önazonosításon kívül más hasznát is vették. A „farkas” száján átsüvítő szél ijesztő hangot hallatott, ugyanakkor az íjászoknak segítette a szélirány azonosítását.[23] Ám ez nem sajátosan dák harci jelvény, ilyent használtak szarmaták, és a velük azonos kultúrájú népek is: alánok, jazigok, sőt Britannia római provinciából is kerültek elő ilyen jelvények, a római seregben szolgáló alán zsoldosoknak köszönhetően.[24] Lehet a nagybritanniai sárkánykultusz egyik forrását is náluk kell keresni.

          Ám nem kell messze mennünk a sárkánykultuszért, Magyarországon is van Bakonysárkány, Szilsárkány és Bősárkány nevű település, sőt Erdélyben, Brassó megyében is egy Sárkány nevű község. Népmeséink jellegzetes alakja a sárkány, de honnan származik?