Vajdics Krisztina : Szerenád

Esteledett. Lassan elcsendesült a ház, a körúton csak néhány autó zúgását lehetett hallani…

 

 

Esteledett. Lassan elcsendesült a kisváros szívében magasló négyemeletes téglaház, a körúton csak néhány autó zúgását lehetett hallani, egyre kevesebb fény derengett az ablakokban, a sarki bolt is bezárt, békés neszek ismétlődtek: fürdetés zaja, gyermeksírás, kulcszörgés.., amikor felcsendült az utcán a szerenád.

Igaz, nem a szokásos „Ballag már a vén diák” agyonkoptatott dallamai szálltak a levegőben, hanem a „Szavannák, fekete nők, óóAfrika!” szólt, de ez teljesen lényegtelen. A vidám diákhangok hol bátortalanul, hol bátrabban, időnként hamisan, mindenesetre lelkesen felfelé szálltak, és a kerek arcú, mosolygós tanárnő a másodikon ki is kukkantott az utcára, hogy kedvesen integessen a diákok felé.

Tibor kinyitotta az ablakot, hallgatózott és boldogan sóhajtott fel:

— Mindjárt május és nyakunkon a nyár, gyere csak, hallgasd te is, szerenád! — kiáltotta a szobában motoszkáló, olvasgató párjának, Editnek. Ő is odafészkelődött hát az ablakpárkányra, így kettecskén nézelődtek tovább.

Bár hűvös este lepte be a ház előtti kis teret és a fákat, mégis érezték a levegőben a kellemes, édeskés tavaszi illatokat, szinte az orrukban motoszkáltak… Meg is fiatalodtak pár percre a beszűrődő hangoktól, míg így derűsen, könyökölve szemlélődtek.

Egyszerre csak éles hangra lettek figyelmesek.

— Vannak, akik holnap dolgoznak! Erre nem gondoltok? — üvöltötte egy meglehetősen mérges hölgy a szemközti lépcsőházból, és nyomatékul erősen megrázta vöröspongyolás karját.

Hirtelen csend lett és a megszeppent diákcsapat, ahogy jött, olyan gyorsan el is szivárgott a sötétben. Tibor és Edit dermedten nézett egymásra. A diákok messze járhattak már, a hangjuk sem hallatszott.

Hogy mit gondolhatott a tanárnő, akinek a vidám szerenád szólt és mit gondoltak ők? Ki tudhatja? Beleolvadt az estébe, elvitték a még pislákoló fények, a lágy szellő.

Talán kitalálhatja, aki érezte már az április végi, május eleji virágok illatát, kúszott a fülébe harsányan bús szerenád, vagy elballagott legalább egy kamaszromantikától égő, komolyan bohóc, „felnőtt” gyermeke.

Vagy legalább egyszer, ha nem többször… ballagott maga is — mint felnőni vágyó, lázban égő, életre készülő „vén” diák — tovább… tovább… tovább…

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Vajdics Krisztina
Szerző Vajdics Krisztina 122 Írás
1966. március 14-én Miskolcon születettem. Gyermekéveimet Debrecenben töltöttem. A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban érettségiztem, majd a nyíregyházi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakos hallgatója lettem. Az írás szenvedélye vezetett a nyíregyházi Krúdy Gyula Újságíró Akadémiára, ahol újságírást tanultam. A helyi napilapokban jelentek meg első tárcáim, portréim, interjúim. 2008 karácsonyára jelent meg Neked írtam című verseskötetem, mely 42 verset tartalmaz. 2008-ban részt vettem a Magyar Író Akadémia írói kurzusán. 2012-ben szerkesztője, lektora lettem az Élő Költők Könyvklub kortárs irodalmi portálnak. Ebben az évben jelent meg Szökőangyal című novelláskötetem, második verseskötetem Szó születik címmel 2013 karácsonyára készült el. Az írás számomra levegővétel.