elmélázni a kispadon,
Nem kell apropó, alkalom
elmélázni a kispadon,
alvó emlékekkel telik
a kert, tűnődnék reggelig,
egy emberöltőt visszaszáll
a gondolat. Utolsó nyár…
Repül kis időcsónakom
anyámhoz, régi, szép napon,
mikor még bíztunk mindketten
a tisztességes emberben.
Margit szigeti fák alatt
a gyors idő tunyán haladt,
sőt megrekedni látszhatott.
A kerthelyiségben táncdalok
és csörgedező sanzonok
hulltak a parkba, mint homok
tétova ujj közt elpereg.
Meg-megálltak az emberek
a sötétbe hullt platánsor
alatt, s a szálló faláról
verődött vissza a meleg.
Láttam, a kisebb szendereg,
pilled a nagyobbik lányka,
elteltek élmény és málna
ízével, vízszagot sodort
a poros nyár, hétvége volt,
és egybefolyt szín és dallam
elfakulva, lassan, lassan,
s mint szél sodorta áradat
tolultak bennem a szavak,
kapcsos könyvből vett őszikék
ízével telt az esti lég.
Egy ritka békés hangulat
a megnyugvásnak tárt utat,
hogy szép az élet, igazán.
Félévre rá ment el anyám.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:12 :: Haász Irén
