ne hagyj magamra, az éjszaka ártó!
ölelj, ahogy csak bírsz útszéli álmom…
gyönyörű vagy, virágos kertemben
encián szirom. csavargó lelkem
testemben tartom, amíg csak bírom.
mellkasomban, zsebben tátong,
mint valami városlakó polgár
tiktakoló magányom… mindig hallom.
hajnalra úgy gyötör az álmatlanság,
akár a puha szőrbe kapaszkodó vágy…
verejtékem apró gyöngyként
pereg nyakamon. testem fáradt.
agyam szúrós tüskéi belém marnak;
csókolnak-e még felejthetetlen árnyak,
mielőtt a mindenség dalnokai elragadnak?
Nagyrábé, 2016.04.21
Legutóbbi módosítás: 2016.05.02. @ 17:50 :: Dezső Ilona Anna