Az áprilisi, felhőtelt egeknek,
mint fehér karácsonyfák, úgy üzennek,
a zöld közül kilesve, fölfelé ég,
a lélegzethez igazított fénység.
Izzó csokor. Áganként szál a szálra.
Egy óriás borítja rá a tájra,
de úgy, hogy kiragyogjon jó előre,
a vadgesztenye fénylő, barna bőre.
A nagy teríték őrült képtelenség,
s én mintha Isten tányérjáról ennék,
csak bámulom az imádkozó fákat.
S az utca két sor virágzó alázat.
Legutóbbi módosítás: 2016.04.29. @ 08:27 :: Böröczki Mihály - Mityka