A boldogság
mezítláb jár, mint az Isten.
Lélegzetet se vesz. Észrevétlen.
Nem hallod léptei neszét. Felüdít,
mint szikkadt földet éltető harmat.
Vágyat ébreszt, mozdulata ívén
csillagokat gyújt a horizont.
Ledobja ruháit magáról,
s rád teríti teste ragyogását.
Fura egy szerzet ő.
Hűséges, megcsalt szerető.
Mikor tiéd, elringat, észre se veszed.
Hiánya fáj csak, s éget, mint rég csókolt
csókok ízei a szádon.
Hiába téped meg ruháid, hiába sírsz,
könnyeket hiába ejtesz érte.
Úgy hagy el, mint anyját a gyermek,
s szívedben örök visszavágyó csend lesz.
Legutóbbi módosítás: 2016.06.03. @ 13:42 :: Seres László