Huba gyanakodva szemlélte az egyre üresedő lakást. Szóbősége nagyjából a „Nem!!!” „Anyu”, „Cici”, „Apu”, és „bicici”, „attó” és a „tuké” szavaknál kimerült. Az utóbbiról az anyai intuíció kiderítette, hogy a cipő és mindennemű lábbeli fedőneve, amelynek forrása feltehetően a „Dugd be!” lehetett. Az attó pedig egy elég sokjelentésű fogalom, amely jelenthetett autót, ajtót, nyisd ki-t, és… ennyit tudott Anyu és Apu biztosan kideríteni. Ilyen körülmények közt a „megbeszélni” elég nehézkes feladatnak bizonyult, bár a „közölni” típusú kommunikáció szemmel láthatóan megértő fülekre talált. Elég készségesen hajtotta végre a „Hozd ide a hálószobából a pöttyös labdát” alakú bonyolult elvárásokat is, főleg, ha számíthatott a dicséretre is. Jó-jó, ne túlozzunk, nem mindig, mert nála a dackorszak az első kiejtett értelmes szóval kezdődött: „Neeem!”
Pedig lett volna mit megtárgyalni. Anyuék igencsak radikális elhatározásra jutottak: Kanadába költöznek. Nem rövid időszakra, hanem végleg ott akartak letelepedni. Talán Hubának is jobb lesz ott… Igen ám, de hát bútort, autót, jégszekrényt, mindent nem lehet repülőgépre tenni. Egy ésszerű megoldás kínálkozott, mindet eladni, pénzzé tenni, majd ott a lényegesen nagyobb jövedelmükből újat venni.
Az „eladjuk” és az „elköltözünk más országba, tengeren túlra” nem igazán tartozott még Huba passzív szókincsébe, így maradt a gyanakvás, és az értetlenség, hogy a tárgyak miért tűnnek el. Mondjuk a porszívót, melynek induló hangjától mindig összerezzent, azt nem hiányolta túlságosan, de mindig büszkén segített apának a fűnyírót tologatni az udvaron, s eléggé rossz néven vette, ha kihagyták a buliból. Amikor Anyuék ágya is kámforrá vált az még fájdalmasabb volt, hiszen azon olyan jól lehetett ugrálni. Igaz, Apu rendszerint morgott, amikor Anyu megengedte… Szülei matracon aludtak attól a naptól kezdve, mint sátorozáskor. Ott is közéjük lehetett bújni, de…
Egyre több játékát kereste elkeseredetten. Igaz, egyik-másik némi szülői vita után előkerült egy-egy leragasztott kartondoboz mélyéről, amelyek egyre szaporodtak…
Aztán egy nap megállt a házuk előtt egy autó, és az ő kiságyát is felpakolták. Huba értetlenül és segélykérően nézett Anyura, aki ahelyett, hogy megvédje az ő ágyikóját, még köszönömöt is mondott azoknak az… azoknak a… Igen, Apu valami olyasféle szót használt a múltkor, hogy tovaj, vagy tolaj…, amikor a játszótéren nem találták meg az egyik kisautóját. Vajon egyik nap Anyut is elviszi valaki? Jajj, Neeee! Huba, bár általában barátságos volt mindenféle idegennel, aki házukba lépett, és nem támadta le azonnal hülyefelnőtt kérdésekkel, hogy „Jaj, de ügyes baba vagy!” — és nem akart neki azonnal puszit adni, most elbújt Anyu szoknyája mögé. Még arra sem volt mersze, hogy azt tegye, amit a legszívesebben tett volna: görcsösen belekapaszkodni ágyikójába, és nem engedni el, visítani, hátha valaki átjön a szomszédból, és segít Anyunak megvédeni az ő jussát. Nem merte. Egy hang sem jött ki a torkán, csak görcsösen kapaszkodott előbb Anyu szoknyájába, majd átölelte a lábát, és abba fogózott bele. Kis körmöcskéi — amelyek levágása miatt épp alkudozott, amikor megjelentek az ágytolajok — belemélyedtek Anyu bőrébe, még sebet is ejtettek rajta.
Anyu előbb feljajdult, majd amint meglátta kisfia könnyáztatta szemét, és a félelmet tekintetében, hirtelen ölbe kapta, és magához szorította. Kicsi szíve feltúrázott motorként dobolt az anyai mellen.
— Ne félj, ne félj, engemet nem visznek el… Ne félj, kicsim… — vigasztalta, majd rajta is úrrá lett a rémület. Holnap Tatához és Mamához utaznak, ám másnap Apu is eltűnik majd, hiszen előre utazik Kanadába, „honfoglalásra”. Lakást kell keresnie, s berendeznie, hogy őket már a készbe várja. Három hónapig nem látja majd… Skypon beszélhetnek ugyan, de előre láthatóan Huba kétségbeesetten kiabálni fog:
— Attó! Attó!
Ahogyan akkor reagált, amikor Mamáék hazautaztak, és skypon jelentkeztek. Azt akarta, hogy Apu nyissa ki a számítógép „ajtaját” és engedje be Mamáékat a szobába. Azóta, mióta a számítógépbe költöztek, Mama nem veszi többet ölbe, és nem mond neki mesét lefekvéskor, Tata meg nem lovagoltatja… Ők is elvesztek… S most Apu is el fog… Mamáék most megkerülnek, de majd megint eltűnnek, ha kisfiával Apu után utaznak… Hogyan fogja mindezt Huba feldolgozni?
Legutóbbi módosítás: 2016.06.11. @ 13:10 :: Vandra Attila
