Az éj ölébe fordult az alkony arca,
pilláját kócolta szelíden, ringatva.
Könnyűszárnyú felhőkön nyújtózva
testembe bújtál,
nem volt semmid…
csak mezítelen tekinteted…
Olyan tiszta voltál,
mint a ruhátlan fény.
Térdre vetetted bennem önmagad,
a csendnek velem,
értem áldoztál.
Sóhajod suttogva fogadtam,
fényedbe karolón öleltél,
álmaim folyamán ujjaiddal kúsztál…
Gyertyát gyújtottam,
hogy szemed lássam,
kéken táncoló lángjában
árnyékod viaszba formáltam.
s mint szelíden metszett gyémánt
magamba zártam az éjt…
Fényedként zuhantam tovább,
örvényekbe kapaszkodva,
még mélyebbre rejtőztem benned,
hol vad orkánok harsogtak hangodban.
Hullámzó lélegzetedbe vetkeztem,
arcod rejtekében megpihenve,
testedben záródva lebegtem…
Legutóbbi módosítás: 2008.02.06. @ 22:45 :: Szilágyi Hajni - Lumen
