arra gondolok milyen szép volt
a délután mikor először láttalak
érett gyümölcsök illata szállt
a legekben izzott a szerelem
tűzoszloppá lett hitem
s te örök nyárt imádkoztál
arra gondolok milyen nagyszerű
hogy minden változik megújul
csak mi szelíd tiszteletre méltó
az marad állandó ez a dolgok rendje
s ez mily bölcs
csakhamar
jóslattá vált a tünet mi
mérgezte lelkünket
immár beteges büszkeség
s akarat írta regényünket
most
itt heverek bíbor kereveten
s gyászolok
nem volt köztünk különbség
ostoba kétkedések s a tehetetlenség
martaléka lettünk
elfogyott hitünk
az összhang elveszett
te
úgy búcsúztál
legyen ez köztünk örök
én
örök elégedetlenségemen
tűnődök
lejárt időnkön
tán a sors is nevet
azt gondolván magában
hiszen csak emberek
